Acta Papensia 2003 - A Pápai Református Gyűjtemények Közleményei 3. évfolyam (Pápa, 2003)

1-2. szám

A falutörténetírás múltja és jelene Magyarországon Ha a magyar történetírás történetével foglalkozó tanulmányokat, ősz- szefoglalásokat áttekintjük, arra a meglepő eredményre juthatunk, hogy a falumonográfiák ügyével alig foglalkozott a szakirodalom. Ön­magában már ez a hiányérzet is arra ösztönözhet bennünket, hogy felmérjük, milyen szerepet töltött és tölt be a községtörténet-kutatás a történetírásban. A községtörténet-írás kezdetei a XVIII. századra nyúlnak vissza, amikor Bél Mátyás (1684-1749) és követői a megyeleírás, megyetörté­net részeként a települések rövid leírását is fontosnak tartották. E téren a XIX. századi történetfelfogás sem hozott újat, hiszen legjobb képvi­selői - mint Pesty Frigyes, Fraknói Vilmos (1872), majd Tagányi Károly (1894) — sem tudták elvonatkoztatni a községtörténetet a me­gye történetétől. (Más volt a helyzet a jogilag szintén községnek tekin­tett rendezett tanácsú városokkal, a korábbi mezővárosokkal, amelyek történeti identitásukat ekkoriban már várostörténeti monográfiákban alapozták meg.) Az áttörést a két világháború közötti falukutató mozgalom hozta meg, amely megteremtette a falumonográfia műfaját. Kezdetben a fa­lumonográfia még a jelenkori viszonyok sokoldalú bemutatására össz­pontosított, s a történelem legfeljebb annyiban volt fontos, amennyi­ben magyarázatot tudott adni az egyes gazdasági, társadalmi, kultu­rális jelenségek genezisére. Később azonban megfordultak az arányok, s a történeti feldolgozásokban a politikával és politikai ideológiával átitatott jelenkor szorult háttérbe.

Next

/
Oldalképek
Tartalom