Acta Papensia 2003 - A Pápai Református Gyűjtemények Közleményei 3. évfolyam (Pápa, 2003)
1-2. szám - Szemle - Pócs Éva szerk.: Demonológia és boszorkányság Európában
Szemle vizionárius élő szentek kultuszának, valamint a korabeli hiedelmekben még tetten érhető, samanisztikus jellegzetességeknek a tipológiai kapcsolása. A közösség és a természet- feletti szféra között betöltött medi- tátori és patrónus szerepük, a transzcendenssel kapcsolatot teremtő eksztatikus technikáik, továbbá a presztízsüket megteremtő és legitimáló eszközök tipológiai hasonlósága alapján állíthatók párhuzamba a közösség „mágikus szakemberei": a varázsló és az élő szent (66-69. old.). Hogy hol vannak itt a boszorkányok? Nos, a mágia közösségi szakértői esetében Klaniczay minden bizonnyal a Ginzburg és Pócs által az európai samanisztikus alapréteg női pólusának és a boszorkány hiedelemalakja egyik potenciális forrásának tekintett, a jó és rossz halottakkal is kapcsolatot tartó varázslónőkre gondolt, míg a másik oldalon az elsősorban nőnemű élő szentek állnak, akik transzállapotukban szintén a transzcendens világ lakóival kommunikálnak. Megjegyzem, hogy az élő szentek esetében a folyamatos túlvilági kapcsolattartást legitimáló seb-jelek (a stigmák, illetve a túlvilágjárás során a purgatóriumban kapott sebek) nem csak a férfi varázslók termékenységért vívott csatáiban szerzett sérülésivel rokoníthatók, hanem az elsősorban női gyógyítók, tudósok, illetve gyógyító boszorkányok és a rontok közötti, a beteg egészségéért vívott küzdelemben szerzett sebekkel is. E jelenségről épp Pócs Éva mutat be meggyőző példákat tanulmányának a „megszálló hatalmak közt folyó, illetőleg betegséggel / démonnal / ördöggel / folytatott ördögellenes" harcokról és szellemcsatákról írt részében. (194-96. old.) Ha tehát a boszorkányszombat eksztatikus motívumai és az élő szentek misztikus tapasztalatai tipológiai összefüggésbe hozható a sámánizmussal, akkor a szentség és a boszorkányság is összefüggésbe hozhatók — érvel a szerző. Klani- czay így tereli vissza az olvasót Nider művének, és egyben a későközépkori teológiai gondolkodásnak egyik leglényegesebb kérdéséhez: a discretio spirituumhoz. Kikkel társalkodnak hát ezek a szent asszonyok? Látomásaik vajon az ördögtől származnak, avagy isteni eredetűek? Ha Istennel, az ő szentjeivel és angyalaival állnak kapcsolatban, akkor nyilvánvalóan szentek. Ha azonban ördögi sugallatokra hallgatnak elragadtatásukban, nem lehetnek mások, mint szemfényvesztők, hamis próféták, sőt boszorkányok. A szentség és a boszorkányság teológiai képzeteinek szinte azonos kategóriák mentén történő elrendezése szorosan kapcsolódik a demonológus szaktekintélyek — mint Johannes Nider — gyakorlati teológiai tevékenységéhez, akik inkvizítorként mind a szenttéavatási eljárásokban, mind pedig a boszorkányok ellen folytatott perekben közreműködtek (99-100. old.). A transzjelenségekkel kapcsolatos másik jelentős tanulmány szerzője Pócs Éva írásában, az európai megszállottság-rendszereket és meg166 Acta Papensia III (2003) 1-2.
