Acta Papensia 2003 - A Pápai Református Gyűjtemények Közleményei 3. évfolyam (Pápa, 2003)

1-2. szám - Műhely - Kiss Gábor: Településtörténeti monográfiaírás Zala megyében

KISS GÁBOR Településtörténeti monográfiaírás Zala megyében Műhely A ZALA MEGYEI településtörténeti monográfiák készítését egy esz­tendővel ezelőtt, a megyei levéltár által rendezett tanácskozáson1 vettük először górcső alá; ennek eredményét egy rövid tanulmány­ban foglaltam össze, mely meg is jelent a Szentgyörgyvölgytől Kehidáig2 című kiadványban. Az azóta eltelt idő részben megerősítette az ott leírtakat, és újabb tanulságokkal is szolgált. A helytörténetírás helyzetét vizsgálva, az első tapasztalatunk az volt — ezt más felmérések is megerősítik — hogy megyénkben a helytörténeti ku­tatások nagyon régi, XIX. századi előzményekre nyúlnak vissza; ugyanakkor a helyi monográfiák, néhány várostörténetet leszámítva, szinte kizárólag a rendszerváltozás utáni időben születtek. Ez is jelzi azt a tényt (amire még később is szeretnék kitérni), hogy a helytörténetírás a históriának egy kü­lönleges ága, melyet erősen befolyásolnak az aktuális hatalmi és társadalmi viszonyok, ezért valóban indokolt, hogy a sajátosságaival külön is foglalkoz­zunk. Mint ismeretes, a magyarországi tudományos élet a XIX. század elején vett nagyobb lendületet — a haza megismerése is ekkor vált a tudományos­ság egyik alapvető tényezőjévé, sőt programjává. Nemcsak történelmi, ha­nem néprajzi, nyelvészeti, régészeti, művészettörténeti kutatások is kez­dődtek, ami azért lényeges, mert sok esetben ekkor sikerült még olyan ar­chaikus állapotokat rögzíteni, épületeket, településképeket megörökíteni, amelyek azután, a század második felétől kezdődő technikai, civilizációs fejlődésnek, a migráció okozta népkeveredésnek áldozatul estek. Ezekre számos példánk van: legutóbb a zalaegerszegi skanzenben állítottak fel egy olyan rekonstruált göcseji fatemplomot, melyet eredeti állapotában, a XIX. Zalaegerszeg, 2001. október 10. KISS Gábor: A községtörténet-írás eredményei és sajátosságai Zala megyében = Szent- györgyeolgytől Kehidáig. A zalai falvak történetének levéltári forrásai. Szerk. Molnár András. Zalaegerszeg, 2001. 69-75. p. Acta Papensia III (2003) 1-2. 147

Next

/
Oldalképek
Tartalom