Acta Papensia 2003 - A Pápai Református Gyűjtemények Közleményei 3. évfolyam (Pápa, 2003)
1-2. szám - Műhely - Kiss Gábor: Településtörténeti monográfiaírás Zala megyében
Műhely század második felében Römer Flóris rajzolt le, és nem sokkal később tűzvész pusztította el — ha akkor meg nem örökíti, soha nem ismertük volna ezt az épülettípust, mert párhuzama sem maradt fenn. A kutatások tulajdonképpen két szálon bontakoztak ki: egyrészt képzett és művelt, egyre inkább szakemberré váló tudósok végezték a gyűjtést, rendszerezést, feldolgozást és publikálást, másrészt a helyi értelmiségiek, papok, hivatalnokok, földbirtokosok is bekapcsolódtak ebbe a tevékenységbe. Hogy ez valóban országos programnak is felfogható, bizonyítja például egy 1844-ben megjelent, Népneveléstan című tankönyv; szerzője Majer István, aki így indokolta meg a helyismerettel való foglalkozás szükségességét: „Ama magasztos érzelem, mely szerint szülő- és lakóföldünk becsülete és jóléte iránt buzgó részvéttel vagyunk, hazafiságnak (,,patriotismus"-nak) neveztetik. Már természetünknél fogva vonzódunk atyáink földjéhez, nem is engedjük bántani szülőföldünket..."3 Az az alapvető gondolat tehát, hogy csak azt a hazát lehet szeretni és becsülni, amit ismerünk, már csaknem kétszáz éve megjelent a közgondolkodásban. A nagy gyűjtők egyébként erőteljesen támaszkodtak is a helyi erőkre, hiszen nélkülük meg sem tudták volna valósítani tudományos tevékenységüket: csak példaként említem térségünkből Jankó János kutatásait a Balaton környéki lakosság néprajzának feltérképezésére, melyet mindenhol a helyi intelligencia segített.4 De ugyanígy igénybe vették ezt a régészek, népzene- kutatók, nyelvészek is. A helytörténeti kutatásoknak és publikációknak ez a kettőssége mind a mai napig megmaradt, és nagyon sok eredményt hozott és hoz, de nagyon sok problémát is felvet, akár a mai monográfiaírás szintjén is. Ahhoz, hogy ez a műfaj sikeres legyen, mind a két oldal eredményeit hasznosítani kell, a tájékozatlanságból fakadó hibákat viszont korrigálni szükséges — sőt a publikált eredményeket is különös kritikával kell kezelni. Lehet például egy határjáró oklevelet az íróasztal mellett remekül elemezni — a benne szereplő földrajzi neveket, topográfiai elemeket viszont egy tájékozott helyi lakos egy helyszíni bejárás során sokkal hozzáértőbben tudja azonosítani, és a vitatott értelmezést könnyen a helyére tudja tenni. (Erre láttunk példát néhány éve, a tihanyi alapítólevél helyneveit egy adott földrajzi környezetben beazonosító helytörténeti pályázatban.) Munkánk során tehát mindezekkel szembesülnünk kell, mikor helytörténeti műveket készíLásd: SZÁNTÓ Imre: Egy dunántúli falu, Alsópáhok története. Bp. 1960. 5. p. JANKÓ János: A Balaton-melléki lakosság néprajza. Bp. 1902. 428 p. (A Balaton tudományos tanulmányozásának eredményei. 3. köt. 2. r.) 148 Acta Papensia III (2003) 1-2.
