Acta Papensia 2002 - A Pápai Református Gyűjtemények Közleményei 2. évfolyam (Pápa, 2002)
1-2. szám - Műhely - Dukkon Ágnes: A tanítás és a szórakoztatás szempontjai a XVII. századi könyvnyomtatók gyakorlatában
Műhely követett gyakorlatot: a lelki és szellemi tanítás mellett a népszerű, szórakoztató sáp tótermékek közreadását. Ez utóbbi csoport azonban mindenütt sokkal esetlegesebb formában jelenik meg, mint a tanító és kegyességi munkák; egyrészt látszik, hogy a kiadó maga is kisebb szellemi értékűnek tartja az ide sorolható műveket, s gyakran inkább csak a megélhetési szempontok motiválják kiadásukat. Másrészt a kifejezetten esztétikai igények még meg sem jelenhetnek önállóan a kor ún. tömegkultúrájában, a szépirodalom (mai értelemben) csak jóval később válik ki a „literatura” tágabb osztályából. Ezért a „szórakoztató kiadványok” a XVII. századi könyvkiadók gyakorlatában valami nagyon vegyes halmazt képviselnek, amelybe besorolható minden, ami nem tartozik a vallási, pedagógiai és tudományos kategóriába. Szólnunk kell néhány szót arról is, hogy a XVII. századi könyvnyomtatók és- kiadók milyen témákat tartottak szórakoztatásra alkalmasnak, egyáltalán, a tréfa és a humor hogyan jelenhetett meg a népszerű kiadványokban. A már említett lőcsei Mesés Könyvecske (RMNy 1441) jó példát szolgáltat a régi emberek ízlésvilágára, humorérzékére, s arra, hogy akkor még olyan tréfák, kifejezések is eltűrték a nyomdafestéket, amelyeket később az illendőség kiszorított az írásbeli kultúrából (hogy aztán a XX. század és a posztmodem sokkal sivárabb, cinikusabb módon visszahozza). A Mesés Könyvecske mely vyonnan meg ekesitetet rövid ertelmes Kérdésekkel és Feleletekkel. Mostan németből magyarra fordétatott — az RMNy leírása szerint — egy XVI. századi német enigmagyűjtemény magyar változata. Tizenhárom különböző téma köré csoportosított kérdésekből s egy cím nélküli vegyes részből áll (Az Istenről, A szentekről, A könyörgésről, A vizekről, A szarról, A madarakról, A halakról, Az ebekről, A mesteremberekről, Az égről, A földről és az országokról, Az emberekről, A betűkről és az írásokról). A címek alapján azt látjuk, hogy ezek a rejtvények a reneszánsz ember kozmoszát fogját át, égi és földi, isteni és profán, közeli és távoli dolgok kerülnek egymás mellé, köztük a „szar” is, mintegy fölidézve Rabelais világát, amely magán hordozza a középkori karneváli szellem hatását, továbbélését is. Éppen a kalendárium lesz az a kiadványtípus a XVI-XVII. században, amely ezt a korábbi, „törvényen kívüli” és írásbeliségen kívüli kultúrát, vagy ennek bizonyos elemeit továbbörökíti. Ez a lőcsei „Mesés könyvecske” ugyan önálló kiadványként látott napvilágot, de a naptárakban, nemcsak Lőcsén, hanem a Kolozsvárott, Nagyszombatban, Bécsben, majd a XVIII. században Győrben s más városokban megjelent példányokban gyakran találkozhatunk efféle találós kérdésekkel, vaskos, szókimondó anekdotákkal. Az alábbiakban idézek néhány példát a fenti könyvecske gyűjteményéből: „Az Mise mondó, miért űzi ki az ebeket a Templomból? Felelet: Azért, mert ők offerát nem adnak, az melyből néki is része lenne, és ők az rezet el hányván az templomban, melyet ki kell söpömi.”( C6b levél) „Mellyik légyen a leg hiveb állat? Felelet: Az tetü, ez ő magát némellyel fel hadgya köttetni, és mellette marad mind halálig.” (E2a) „Mellyik szar lészen jó megenni? Felelet: Az Méhét, az az, a Mézet.” (Clb) „Találd meg, Az urak és Parasztok szara közzül, mellyik legszagosb? Azt mondgyad, hogy az Uraké: mert ők jeles sok fűszerszámokat észnek, és egyéb féle Acta Papensia II. (2002) 1-2. 75
