Acta Papensia 2002 - A Pápai Református Gyűjtemények Közleményei 2. évfolyam (Pápa, 2002)
1-2. szám - Műhely - Dukkon Ágnes: A tanítás és a szórakoztatás szempontjai a XVII. századi könyvnyomtatók gyakorlatában
Műhely nyalánkságokat: mellyektől ők igen büdössek, hogy nem mint az parasztoké, az kik csak egyigyü levecskéket észnek.” (Clb) Néha azonban egészen költői fordulatokat is találunk a rejtvények megfogalmazásában, mint pl. a következő: „Találd, Az harmaton áll, mint egy szép szűz leány, fejér, mint a hó, és zöld, mint a fodor káposzta, és oly fekete, mint az holt szén, hogy ha eszes bölcs vagy, azt te megtalálod? Felelet: Harkály, mert ő az harmatban megfürdik, és az fellyül meg nevezet szinnek festéki mind benne vágynak.” (C3a) „Egy igen szép mező, igen jól bé vettetett, és sok ember elmégyen mellőle, és nem tudgya sok ember, mit vetettek abban. Felelet: Az könyv avagy pappiros, az mellyen irás vagyon.” (G2a) „Az első és második bötük, meg vidámittyák az férfiat? Az Asszony és az Bor.” (G2a) Az utolsó találós mese is figyelmet érdemel, mert hasonlókkal találkoztunk a XVII-XVIII. századi kalendáriumokban is, pl. Tótfalusi Kis Miklós 1701-es naptárában: „Vagyon egy fa, az melynek tizenkét ága vagyon, és minden ágon harmintz fészek, és minden fészekben húszon négy mony, hatvan madaraknak kiáltási, azt rágja egy fekete patkány: az fát, az fészket, az monyát, az madarat, megészi a matska. Oh Ur Isten, mely nyomorult dolog ez, ki maradhat békével az matska élőt? Felelet: Az esztendő, az tizenkét holnappal, ennek mindeniknek harmintz napja vagyon, és minden napnak húszon négy órája és minden órában hatvan minuta vagyon, azok el űzik mind az napot és Etzakát, és az halál az után mind ezeket el végezi, avagy az üdő.” (G3b) Az 1683-as lőcsei naptárban olvashatunk néhány hasonló találós kérdést, ezek inkább filozofikus jellegűek, közülük az egyik hangulati rokonságot mutat a fenti idő-rejtvénnyel: "K. Mitsoda a leg-böltseb? F. Nintsen semmi böltseb az időnél: mert egyedül tsak az tud uj dolgokat találni, és az régi ó dolgokat meg-ujitani.” (RMK 1.1310, D2b) Még egy szövegrészletet érdemes idéznünk ehhez a témához, az 1700-ban kiadott lőcsei naptárból (RMK I. 1565, C5a), mégpedig a „Betegségekről” szóló prognosz- tikon-fejezet bevezető sorait: „Minden test fű, és minden Embernek gyönyörűsége mint a' füvek virágja. Olly romlandó testet tehát viselvén mindnyájan készek lészünk, és ne kevélykedgyünk iffiuságunkban, szépségünkben, és erős életünkben. Nem tudhattyuk azt, mikor el jő az halál, és minket mint a' füvet le kaszálván szénává tészen, hogy mondhassek: A' széna el-hervadot, és a' virág le-hulla.” Az ember = fű metaforából nem nehéz eljutnunk a Biblia, de legfőképp a Zsoltárok kép- és gondolatvilágáig, mely a XVII. században igen fontos szerepet játszik. A múlandóság és az idő témája minden kor filozófiájában és művészetében megjelenik, de a manierizmus és a barokk különösen szerette. Felidézhetjük Rimay János Az idő ósága nevel magos fákat kezdetű szép versét, mely az újsztoicizmus szellemében fogalmazza meg a múlandóság témáját, az idő mindent megemésztő hatalmát, azokat a toposzokat felhasználva, melyek a zsoltárok szövegétől eljutottak a világi költészetig és a népszerű sajtó termékeiig, nevezetesen a kalendáriumokig. 76 ActaPapensiaII. (2002) 1-2.
