Acta Papensia 2002 - A Pápai Református Gyűjtemények Közleményei 2. évfolyam (Pápa, 2002)
3-4. szám - Szemle - Struktúra és városkép. A polgári társadalom a Dunántúlon a dualizmus korában
Szemle sán alapuló munkája jól érzékelteti a testület évtizedek alatt lezajló fokozatos átrétegződését. A hagyományos elitet (a régi polgárjoggal rendelkezőket, a céheket) képviselő háztulajdonosokat, iparos mestereket lassanként a hivatalnoki és az értelmiségi rétegből származó városatyák háttérbe szorították, jelezve egy új elit hatalomra kerülését. A város dinamikus fejlődése ugyancsak az átalakulást gyorsította azáltal, hogy az 1870-80-as évekre jelentősen megnőtt a nem Bécsújhelyen született képviselők aránya a testületben. Végül az egyes életrajzok feltárása a szerzőt arra a figyelemre méltó felismerésre is rávezette, hogy a helyi politikai elit nagyfokú kicserélődése nem érintette a város irányítóinak gazdasági pozícióit: az 1860-ban alapított takarékpénztár vezetőségében töretlenül nagy számban foglaltak helyet (de fordítva is igaz az, hogy pénzintézeti vezető tagság birtokában sokan válhattak ön- kormányzati képviselővé). Ugyancsak a helyi vezetőréteg vizsgálata áll Nagy Imre Gábor tanulmányának a középpontjában. Pécs város köz- igazgatási tisztviselőiről írott munkája a kötet harmadik fejezetében kapott helyet. A szerző alapos munkával összegyűjtötte a város és a közigazgatásilag hozzá tartozó járás 1900-ban hivatalban volt 174 tisztviselőjének legfontosabb személyi adatait, majd kiegészítette azokat a képviselőválasztói névjegyzékek által hordozott többletinformációkkal (pl. a választójogosultak vagyoni helyzetével és lakhelyével), sőt táblázatba rendezte a hivatalnokok életkori megoszlását és térképre rajzolta a tisztviselői lakások városon belüli elhelyezkedését, végül pedig sikerült feltárnia 13 személy hagyatéki iratait és ezáltal számba vennie az adott hivatalnokok vagyoni viszonyait. Nagy Imre Gábor hatalmas levéltárosi munkát végzett, jó érzékkel választotta meg a vizsgálat forrásait és ismeri a témára vonatkozó alapvető szakirodalmat is. Ígéretes tanulmánya azonban nem váltja be a hozzáfűzött reményeket, mert a források és az adatok történészi elemzésére már nem maradt ereje. Az összegyűjtött anyag pedig kiváló alkalmat kínált volna egy összetettebb vizsgálatra: a magunk részéről elsősorban egy prozopográfiai elemzésre, vagy egy életmód- és mentalitásvizsgálatra gondolunk. Az érdeklődő olvasó így alig tudhat meg valamit például a pécsi hivatalnokok tipikus karrierútvonalairól, lakás- és tárgyi kultúrájáról, vagy esetleg politikai magatartásáról. Tudjuk, mindez együtt szétfeszítené egy rövid tanulmány kereteit, ám legalább azt itt is elvártuk volna, hogy a szerző saját eredményeit összehasonlítsa a már létező hagyatéki vizsgálatokkal (pedig Sopron és Szék- szárd vonatkozásában ezeket a jegyzetek tanúsága szerint ismeri is a tanulmány írója) vagy éppenséggel a dualizmuskori közigazgatási apparátus legfontosabb szociológiai jellemzőit ismertető országos felméréssel. A következő fejezetbe a kötet szerkesztője a városfejlődéssel foglalkozó írásokat gyűjtötte össze. A leíró jellegű, általában egy adott város építészetének történetét nyomon követő tanulmányok között üdítő kivételt jelent Majdán János munkája. A szerző ugyanis az egész régióra vonatkozó áttekintést ad, amely azt vizsgálja, miként hatott a vasúthálózat kiépülése e tájegység polgárosodására. Majdán évtizedek óta kutatja a vasútépítkezések történetét, illetve a vasút szerepét a Dunántúl fejlődésében, ám ezúttal összefoglaló előadásában elsősor286 Acta Papensia 11 (2002) 3-4.
