Acta Papensia 2002 - A Pápai Református Gyűjtemények Közleményei 2. évfolyam (Pápa, 2002)
3-4. szám - Szemle - Struktúra és városkép. A polgári társadalom a Dunántúlon a dualizmus korában
Szemle A kötet címét viselő zárófejezetben a szerző példák sokaságával bizonyítja, hogy a közfelfogásban a műveletlen kurtanemesről kialakított kép finomításra szorul. A kisnemesség ugyanis a 18. század utolsó harmadában új, a társadalmi mobilitást biztosító rétegstratégiát honosított meg: gyermekeinek képzésével biztosította az értelmiség bővített újratermelését és ezáltal vált képessé arra, hogy az elitkultúrát közvetítse a parasztság irányába. Ma már a kisnemes- ség történelmi szerepéről szólván, a negatívumok mellett a pozitívumokat is hangsúlyozhatjuk: „Kilépve a hét szilvafa árnyékából, a történelmi pálya csúcsán (...) a kisnemesség részt vett a polgán átalakulás folyamatában, magával hozva a szabad jogú népesség társadalmi fel- emelkedésre törekvését, a taníttatás szándékát és a kultúraközvetítés adottságát. Mindez színes és sajátságos életstílust és mentalitást teremtett abban az időben, a XIX. század első felében, amikor a modem magyar nemzeti kultúra alapjai kialakultak.” (268.) Hudi József Struktúra és városkép. A polgári társadalom a Dunántúlon a dualizmus korában. Szerk. Tóth G. Péter. Veszprém, 2002. 599 oldal. Néhány esztendő a történelemben nem különösebben hosszú idő, a történettudomány életében azonban ezalatt is jelentős változások mehetnek végbe. Ezt jól példázza a veszprémi Laczkó Dezső Múzeum tavaly megjelentetett kötete. A most kiadott könyv valójában a második a sorban. A Múzeum ugyanis más intézményekkel közösen már 1995-ben megjelentetett egy hasonló tanulmánygyűjteményt (Vállalkozó polgárok a Dunántúlon a dualizmus korában. Szerk. V. Fodor Zsuzsa, Veszprém, 1995.). A két kötet között azonban mind formai, mind tartalmi szempontból komoly különbségek tapasztalhatók. A pozitív irányú fejlődést már a két könyv eltérő külleme is hirdeti: míg az első kötet vékony és zöld, addig a második tekintélyes vastagságú és barna ke- ményfedeles. Feltehetően önkéntelenül, de ugyancsak az előrelépést jelképezi, hogy a városi utcán várakozó konflisokat tetszetős automobilok váltották fel a borítóra helyezett fényképen. E 2002-ben napvilágot látott könyv, összehasonlítva a különféle alkalmakra elkészülő helyi levéltári és múzeumi kiadványokkal, már-már szokatlanul igényesnek mondható. A hatszáz oldalon keresztül sorjázó tanulmányokat jó minőségű fényképek, ábrák és kihajtható térképek, valamint német, illetve magyar nyelvű tartalmi összefoglalók teszik érthetőbbé és színvonalasabbá. Tóth G. Péter szerkesztő előszavában aggodalommal ajánlja a munkát az olvasók és a kritikusok figyelmébe. A könyv áttanulmányozása után megnyugtathatjuk a kötet készítőit: a kiadvány gondos munkáról tanúskodik. Ez azonban nem jelenti azt, hogy a sasszemű (vagy más nézőpontból: a szőrösszívű) recenzióíró ne talált volna néhány szépséghibát a kötetben (egy-egy kimaradt vagy éppenséggel kétszer szedett szót és mondatot), de ezeket betudhatjuk a nyomda soha nem alvó ördögének. Természetesen a formai jegyeknél számunkra is a tartalmi kérdések a fonActa Papensia II (2002) 3-4. 283