Acta Papensia 2002 - A Pápai Református Gyűjtemények Közleményei 2. évfolyam (Pápa, 2002)
1-2. szám - Műhely - Sz. Kristóf Ildikó: A számoktól a (jogi) szövegekig: alfabétizációtörténet, olvasástörténet vagy kommunikációtörténet
Műhely szabad királyi városok polgársága esetében is. Utóbbiak tekintetében mindenekelőtt a Jus civile című — 16. századi kéziratban illetve 18. századi eleji nyomtatásban is létező — jogkönyv43 dokumentálja bőségesen a hitelesítési/bizonyítási gyakorlat alternatív formáját. Nyolc szabad királyi város — Bártfa, Buda, Eperjes, Kassa, Nagyszombat, Pest, Pozsony, Sopron — közös polgári jogairól szólva több különböző mikrokontextusban is megengedi azt46. Az oppidum jogállású városok kora újkori jogszolgáltatása ebből a szempontból nem hiteles személyek előtt vészi.” Corpus statutorum IV (Első fele). 526. A tiltott gyakorlat minden bizonnyal tovább élt, hiszen a vármegye majd harminc évvel később, 1722-ben is meg kellett, hogy ismételje ugyanezt a rendeletet. Uott. 658-659. Az utazók személyazonosságának a tanúsítását Pozsony megye 1699-ben így rendelte el: „arra is szorgalmatos gondjok lészen, nem csak a tiszteknek, de a biráknak is, hogy föl s alájáró ösmeretlen katona számban avagy is praetextus alatt járó embereket is megvizsgálják, micsoda járatbéliek legyenek; és ha elégséges passus levéllel vagy is ösmeretes böcsületes gyanóság nélkül való emberekkel igazán való járásokat, és utazásokat nem comprobálják,” vessék őket áristomba. Uott. IV (Első fele). 579. Nemzetségtanúsítás ügyében jelenik meg a formula a németújvári uradalom egyik 1613-ban lezajlott perében, amikor a bíróság ítélete szerint az egyik fél (és földje) agilis státusát az illető bizonyíthatta „humano testimonio ac si voluerit, literis etiam et literalibus instrumentis." VARGA Endre: i. m. 269 (130. sz.). Végül, adófizetés tanúsítása tárgyában rendeli el a szalónaki uradalom úriszéke 1651-ben, hogy a pöszönyi hegymester vagy a szőlők utáni tized megfizetéséről kapott quie tan fiákkal vagy „emberi bizonysággal” („literis vel humano documento") bizonyítsa, hogy nem tartozik urának. Uott. 201-203. (78. sz. 28. causa). (Kiemelések tőlem: Sz. K. I.) 45 A Jus civile 16. századi latin nyelvű kéziratát kiadta HARSANYI István: Buda, Pest, Kassa, Bártfa, Nagyszombat, Pozsony, Eperjes és Sopron szabad városok polgári jogai és régi szokásai = Történelmi Tár 1 (1909) 52-87. és 4 (1909) 481-509. E korábbi változat szövege — legalábbis az általam vizsgált passzusok esetében — szinte szószerint megegyezik az 1701-es bártfai (a kassai polgárság használatára szánt bilingvis, latin és magyar nyelvű) kiadás latin szövegével. Jus civile (RMK I. 1619). 46 A szabad királyi városok jogait a 16—18. századon át továbbhagyományozó jogkönyv bőségesen hivatkozik az alternatív hitelesítési/bizonyítási módra. így például a polgárok ingó és ingatlan „örökségének” elidegenítéséről, illetve az ilyen ügyletek utólagos bizonyításáról szóló passzusaiban. Ha „valaki házat, szőlőt, földet, rétet, és akar mely álló örökségét, mely a' Város határán vagyon meg-veszen pinzen, es annak meg-fizetésit bizonyos terminusokra fogadgya bizonyos kötés allat,” azt „bizonyos emberek élőt, vagy kötés levélben” kell tennie. Jus civile. 21 (Tractatus primus, Titulus XIV). A későbbi bizonyítási mód is ugyanilyen vagylagos. A vételár megfizetésének eladó és vevő által előre meghatározott módjáról a bíróság vagy „a kötés levélnek continentiájából" szerezhet tudomást, „avagy a'mint d bizonyságok bé hozzák” Uott. 22. A jogkönyv egyik fejezete — „Az álló örögségnek jó mogyárul való birásáról” — külön is tárgyalja a tulajdonjog utólagos tanúsításának megkívánt módját: „Hogy ha valaki álló örökséget, házat, szőlőt, avagy pinzen vagy cserében akar sajátyá tenni, meg lássa a' vévő, hogy azon helyben lévő Bírónak hírével és Tanácsával vagy Város pecsétivei meg-erősétésivel légyen bizonyos volta.” A formula a passzus ugyanott található latin szövegében még karakterisztikusabban fogalmazódik meg: „Si qvis super alienatione domus, vel vinea aliqvod jus habere praetendit, id literis Civitatis Sigillo autentico roboratis, vel testimonio juratorum civium probare tenetur.” Uott. 14—15 (Tractatus primus, Titulus I). Álló örökség, vagyis ház elzálogosításáról szól a következő cikkely részlete, melynek csak a latin szövege jeleníti meg formulánkat: „quis hominum domum suam invadiaverit, vigore Literarum Civitatis aut testimonio sufficienti juratorum Civium l... ]” Uott. 114 (Tractatus quartas, Titulus XVII). Adóssági ügyletek kapcsán a következő cikkelyeket idézhetem. „Ha valamelly külföldi és idegen embernek városbéli concivis emberrel, valami dolga lehet adósság véget a' város birója élőt, akkor az Biró az concivis embert eleiben citáltattya avagy hivattya. Ha az alperes meg nem ta^dgya, avagy az Actor [felperesi elegendő bizonyságokkal, avagy levelekkel [vel si Litteris efficacibus, aut testimonio sufficienti} meg-bizonyittya, tehát az Biró harmad nap alat meg-fizettessen véle, az adóssal.” Uott. 106-107 (Tractatus quartus, Titulus VII). Továbbá: „Ha valakin Attyának vagy Annyának holta után valami adósságot keresnének, hogy éltében marat volna adóssá valami summa pinzel, avagy akar mi névéi nevezendő marhával: Hogy ha a' kereső valami Írásbeli avagy élő bizonysággal meg nem bizonyithattya, tehát az a' km kereskednek, minden hitezés nélkül absolváltassék l... ] Hogy ha a' meg hóit embernek valami marháját mutathatná a' kereső, mellyet mind egy zálog képpen adott volna az meg-hólt ember, és azzal akarván bizonyítani, magának akarná azt a' zálogot az adósságért megtartani, és ha a' meg-hólt embernek maradéki, a' zálogot nem akarnák nála hadni; hanem kívánnák viszsza, Acta Papensia II (2002) 1-2. 23
