Acta Papensia 2002 - A Pápai Református Gyűjtemények Közleményei 2. évfolyam (Pápa, 2002)
1-2. szám - Műhely - Barna Gábor: A történelmi emlékezet megszerkesztése: helyi identitás- és mítoszteremtés
Műhely tották volna, Szép Példákkal akarattyokat meg gátolta, és azt javallottá, hogy mivel a Nemes Jásságbúl indultának által a Tiszán Lakó Helyet Szemlélni, ne földes Uraság fölgyire, hanem Kun földre Siessenek, ahol mint eddig, úgy ez utánis a Földes Uraság igájátul mentek lehessenek39, tanácsolta pedig, hogy Csorba nevű Kún Puszta40 nem meszire lévén, azt válaszák magoknak, mert annak bőv Határja, és jó fölgye vagyon; meg nyúgodván azért azon jó Öreg Embernek beszédin, ott hattak a Tiszabői Pusztát, még a Karokat sem Szedték fel a földbül, hanem Csorbára folyvást el mentenek, mely is igen meg teczett, mivel minden felöl tágas határjai voltak, azértis a Határ járás és visgalás után a Telken41 a Puszta Templom42 mellett meg Szállottak43, és Karókat a földben verték; midőn pedig mindmagok, mind jószágok a Víz nem létele miatt44 igen meg Szomjuhoztak volna, Kintelenek voltak 39 Az 1710-es években már a Jászkun kerületek eladása után, az adásvételnek zálogba adássá változtatása után (1715) vagyunk. Mindez a kerületek lakói számára azt jelentette, hogy jobbágyok módjára kellett adózniuk és jobbágyi terhekkel tartoztak földesuruknak. (Nem kívánok itt sem ezzel az eseménnyel, sem általában a Hármas Kerület, azaz a Jászság és a Kunságok történetével foglalkozni. E tekintetben a legfrisebb eredményeket is feldolgozó népszerű összefoglalásokhoz utasítom az Olvasót, Bellon Tibor és Szabó László monográfiáihoz. Vö: BELLON 1979., SZABÓ 1982.) Meglepő a részletben, hogy egykori kiváltságaikra egy idegen „Öreg Ember” figyelmezteti a „nemes Jásságbúl” jövő jászapátiakat, mintha ők maguk nem lennének e körülménnyel tisztában. Figyelemre méltó még ugyanakkor az öreg ember hely- és feudális jogismerete. Mindez azt is jelzi, hogy a XVII. század végi nagy pusztulások, a XVIII. század eleji rác pusztítások ellenére mindig is volt a népességnek egy kisebb-nagyobb rétege, amely mozgása révén az elnéptelenedett területeket (is) jól ismerte. 40 Csorba = Kuncsorba község. A kunok betelepedése után itt megalakult település volt Csorba- jánosszállása, vagy Csorbaszállás. A török hódoltság idején, a XVII. század közepén néptelenedett el. 1699-ben, a Pentz-féle összeírás idején egykori templomának romjai még látszottak. 1718—1719-től az akkor újratelepülő Kunszentmárton árendálja, majd az 1745. évi redempciókor 5000 forintért magához is váltja a puszta felét, míg a fennmaradó részt fele-fele arányban Kisújszállás és Túrkeve szerzi meg. (ANTAL 1980. 508-509.) Lehetséges, hogy Csorba puszta bérlésében, majd megváltásában közrejátszott, hogy területét a honkeresés során nagyjából már megismerték a későbbi kunszentmártoniak. A múlt század közepén kezdett tanyásodni s 1897-ben vált önálló községgé, szakadt el Kunszentmártontól. (Vö: DÓSA-SZABÓ 1936. 101-111., ANTAL 1980. 508-509.) 41 Teleknek ebben az esetben az elpusztult település belterületét nevezzük. 42 A puszta templomra utalás megerősíti a Pentz-féle összeírás adatát: a templom romjai még az ezutáni évtizedekben is meglátszottak. A foglalás jeleként itt verték le újra karóikat. 43 Radics István visszaemlékezése Csorba és Mesterszállás esetében utal utoljára az utazáshoz szükséges időre, az egyes helyeken eltöltött éjszakákra. Sülynél két napot időztek, Roffon egy, Csorbán és Mesterszálláson szintén egy-egy éjszakát töltöttek. A körút későbbi állomásainál (Szolnok, Jenő-puszta, Alattyán) Radics István nem említi az eltöltött időt. Ennek alapján az első honkereső körút 8-10 napig tarthatott. Természetesen jó volna tudni, milyen évszakban indultak útnak. A „Megszálló levél” dátuma (1719 pünkösd szombatja) nem a kereső út időpontjára utal. Valószínű az új lakhely keresésére is a koraőszi és későtavaszi időszak lehetett alkalmas, amikor sem a mezőgazdasági munkák, sem pedig az esőtől járhatatlan utak nem akadályozták az útrakelést, s a határjárás is lehetséges volt a vetés legázolása nélkül, illetőleg a tavaszi, még vegetáció nélküli határban a határjelek is jobban megfigyelhetők lehettek. (Vö: DÓSA-SZABÓ 1936. 4L) Sajnos, az utazás időbeli és egyéb körülményei továbbra is homályban maradnak. Mint kevésbé lényeges elemeket, a visszaemlékezés már nem tartotta annyira fontosnak őket. Jellemző még a korabeli viszonyokra, hogy éjszakai szállást is magánembereknél vettek, még nincs meg az az útmenti, viszonylag jól elhelyezett csárda-hálózat, amit majd egy évszázaddal később már szerte e vidéken — korabeli térképeken is rögzítve — láthatunk. 44 Kuncsorbának állandó folyóvize nincs, nem volt. Észak-nyugat felől a Tisza, dél-délkelet felől a Berettyó folyó volt legközelebb. A folyószabályozás előtt legtöbbször a Tisza árja öntötte el a határ laposabb részeit. 150 Acta Papensia II (2002) 1-2.
