Acta Papensia 2002 - A Pápai Református Gyűjtemények Közleményei 2. évfolyam (Pápa, 2002)
1-2. szám - Műhely - Barna Gábor: A történelmi emlékezet megszerkesztése: helyi identitás- és mítoszteremtés
Műhely adásra magát nem ajánlotta, hanem, öröké fel tartandó Dícsíretre méltó, és el felejthetetlen emlékezetű, sött Maradékinknális zengedező Szóval említendő Nemze- tes, és Vitezlő Radics Istvány Uram, mint akkor időben Jász Apáti Kis Bíró28, maga hathatós tanács adásával Nagy Andrást, más több jeles Férfiakkal arra ösztönözte, hogy a Népnek el sokasulása, és az Földnek szűk volta miatt magok(na)k valamelly Pusztát Lakó helyül választanának29. Amintis hatod magával Ló hátakon meg 28 Radics Istvánról (nevét a megszálló levél egyetlen ízben Radits formában írja), aki 1762. február 22-én hunyt el, a halotti anyakönyvi beirás így szól: Stephanus Radics famosus et animosus vir ille, qui ante annos 46 implantavit hanc possesionem obiit aetatis anno 95., azaz Radics István az a híres és lelkes férfiú, aki 46 évvel ezelőtt ezt a helységet plántálta, életének 95. évében elhúnyt. (Vö: DÓSA-SZABÓ 1936. 42.) Eszerint valószínűleg 1667-ben születhetett Jászapátiban. Ifjú ember volt a török ellenes felszabadító háborúk idején, s betöltötte ötvenedik életévét már, amikor a jászapátiak kunszentmártoni kirajzását megszervezte és vezette. A „Megszálló levél” kisbíróként említi, ami azt jelenti, hogy nem lehetett túlságosan vagyonos férfi, ugyanakkor a korabeli községi ügyintézésről esetleg közvetlenebb tapasztalatokkal rendelkezhetett. Mindenesetre Jászapáti lakói előtt volt tekintélye, hiszen sokan csatlakoztak hozzá, elfogadták a korosodó férfi vezetését. Kunszentmárton megalapítása után több ízben is bíróvá választották, amely „nagy tisztességgel s anyagi előnyökkel járó” hivatal volt. (Vö: DÓSA-SZABÓ 1936. 42.) Bírói tevékenységét sajnos nem ismerjük. Érdemes volna pedig a helytörténeti kutatások során erre kifejezetten is figyelemmel lenni, hiszen a település megalapításán, a községi élet megszervezésén és megindításán túl ez a korszak az önmegváltást, a redempciót, s az ezzel összefüggő határrendezést, a gazdálkodás megszervezését is jelentette. Erre az időszakra esik az első középületek, a templom felépítése, az 1739-es nagy pestisjárvány, amely olyan nagy pusztítást hozott az emberéletben, hogy ezt követően szinte újjá kellett éleszteni a községet. Mozgalmas időszak volt tehát. Nem volna érdektelen megismerni, hogy Radics István bíróként hogyan intézkedett, mit cselekedett. A tanácsi jegyzőkönyvek bejegyzései biztosan sokmindent elárulnának. Valószínűleg — az akkori szokások szerint — a templom kerítésében, azaz a fallal övezett templomkertben, a korabeli temetőben temethették el, véli Dósa József. Síremléke sajnos nem maradt fenn. (A közvetlen utókor mégsem volt olyan hálás.) Emlékét a „Megszálló levélen” kívül Kunszentmártonban ma utca őrzi. Radics István személyéhez kötődik a kunszentmártoniak hagyományos egykori máriaradnai zarándoklatának megindítása is. Az eseményt a máriaradnai kegyhelyen bekövetkezett csodás gyógyulások (mirákulumok) és a kegyhely történetét elbeszélő „Világos berkes-hegy, avagy Máriának az Isteni Malaszt anyjának Kegyelmes Képe, melly Nemes Magyar Országban a Radnai Hegyeken naprul napra Isteni Ma- lasztokkal világosodik. Temesvár 1773.” (ill. Vác, 1796.) című könyv beszéli el. (A könyv több régi kunszentmártoni család tulajdonában meglehetett a radnai búcsújárások emlékeként. Magam Balla János példányát használtam, amit ezúton is köszönök neki.) Az eset még 1726-ban történt, amikor — a leírás szerint — Radics István már két éve olyan súlyos lábfájásban szenvedett, hogy csak mankóval tudott járni. Egy éjszakai csodás álomlátása után kereste fel a Boldogasszony máriaradnai kegyhelyét, ahol a kegykép előtt három napig ájtatoskodott, misét mondatott, s Mária közbenjárására meggyógyult. Ennek emlékezetére mankóját otthagyta a templomnak. (Az esemény leírását lásd az említett mirákulumos könyvben, amelynek ezt a részletét egy korábbi tanulmányomban közöltem: BARNA 1992. 239. ill. ennek újra kiadott változatában: BARNA 1993.) Radics István radnai csodás gyógyulását a múlt századi helyi hagyomány is számon tartotta. (Vö: BARNA 1992.) 29 Puszta (latinul praedium-prédium) abban a korban tehát elhagyott települést jelentett. (Ezeknek a történelmi fogalmaknak feloldásához az Olvasónak is nagy segítségére van a Bán Péter és munkatársai által összeállított történelmi fogalomgyűjtemény. Vö: BÁN 1980. 762-763.) Pusztának a lakosok kevés száma és a hiányzó községi közigazgatás miatt nevezték őket. Időben és térben közelebbi példa lehet erre a Kunszentmárton mellett Istvánháza, amelyet még a második világháború előtt is Pusztaistvánházának neveztek, s amely Szelevény politikai községének volt része csakúgy, mint Pálóczi-puszta vagy Gyalupusz- ta. 148 Acta Papensia II (2002) 1-2.
