Acta Papensia 2002 - A Pápai Református Gyűjtemények Közleményei 2. évfolyam (Pápa, 2002)
1-2. szám - Műhely - Sz. Kristóf Ildikó: A számoktól a (jogi) szövegekig: alfabétizációtörténet, olvasástörténet vagy kommunikációtörténet
Műhely érvényesíti a megkötött szerződést22, igen kiterjedt az esküvés, mint bizonyító rítus használata23, melynek során a jobb kéz ujjainak sajátos tartása a Szentháromságot egyik legfontosabb eleméről ld. Jacques LE GOFF: The Symbolic Ritual of Vassalage. In: UÖ.: Time, Work & Culture in the Middle Ages. Chicago-London, 1982 {1980]. 237-287. A kézfogást (kézfogót), mint az eljegyzés hagyományos jogi népszokását átfogóan tárgyalja TARKANY SZŰCS Ernő: Magyar jogi népszokások. Bp., 1981.327-339. A kézfogás kora újkori magyarországi boszorkányperekben — az Ördöggel kötött paktum rítusában — való megjelenéséről Id. KRISTÓF Ildikó: How to Make a (Legal) Pact... és KLANICZAY Gábor-KRISTÓF Ildikó: Ecritures saintes... A jogi tartalmak mellett a kézhez sokrétű szakrális-vallásos szimbolika is társult. A kéz (mint Isten/Jézus Krisztus áldást osztó keze) középkori nyugat- európai vallásos ikonográfiáját elemzi Jean-Claude SCHMITT: La Raison des gestes dans l'Occident médiéval. Paris, 1990. 93-134. Az impositio manuum, mint speciális gyógyító hatású királyi gesztus közép- és kora-újkori nyugat-európai megjelenési formáit vizsgálta Marc BLOCH: Les rois thaumaturges. Etűdé sur le caractére sumaturel attribué a la puissance royale particuliérement en France et en Angleterre. Paris, 1983 11924]. Ld. továbbá a 24. jegyzetben idézett kassai esküforma magyarázatát, ahol a kéz a teremtő Isten szimbólumaként szerepel. 22 Homoródszentpáli Német Ferenc Werbőczy Tripartitumát verses formában adaptáló compendiumában az áldomásivás rítusa mint az adásvételi aktus utólagos bíróság előtti bizonyításának az egyik lehetséges fonná ja jelenik meg: „Ha kinek lóvá, ’s ökre lopva el-vitetik! / Tehát kinél az lopott marha találtatik, / Hogy az kitől ő vötte meg-nem bizonyodik! / Actor [felperes] harmad-magával arra rá esküszik. / 'S az Lopó áldamással ha azt nem tokmálta , /Sem az szabad vásáron ha nem vásárlotta / Sem pedig Szavattyossát annak nem adhattya, / Akkor lopó méltó lesz az akasztó-fára.” HOMORÓDSZENTPÁLI NÉMET Ferenc: Verbőczi István Törvény Könyvének Compendiuma. Kolozsvár: 1699. 109. (Harmadik rész, XXXIV. Titulus, kiemelés az eredeti műben. RMK 1.1541). Ld. még WERBŐCZY István: Hármaskönyve. 419 (Titulus 34. $ 3). A szászok jogkönyvének különböző kora újkori kiadásai ugyancsak megemlékeznek az ún. Wisswein vagy Almesch trinken szokásáról, így például amikor örökség részét képező javak átruházásának a rítusát tárgyalják: „Wenn sich der Kauffer und Verkauffer des Kauifs um ein Erbgutt verstanden haben / so soll der Verkauffer ehrbare Männer / und Nachbar beruffen / in ihrer Gegenwart dem Kauffer alle Gerechtigkeit des verkaufften Erbs übergeben / und ihn durch WisS'Wein oder gewöhnlich Almesch trinken / in das Erb einsegen.” Der Sachsen in Siebenbürgen: Statuta oder eigen Land-Recht, Hermannstadt: 1684. 103 (Das dritte Buch, VIII. RMK II. 1555). A bizonytalan származású jószág tulajdonjogának tisztázásában a szász jog is kiemelt szerepet szán az áldomásivás bizonyításának: „Kaufft einer öffentlich auff Jahrmarckten oder auch Wochen-Marchten in den Städten / ein gestohlen oder geraubtes Pferdt oder Ochsen / wird er von seinem Herrn angefangen / der Kauffer ist nicht schuldig ihm den Gewehrs-Mann zustellen / sondern zubeweisen / dass er für [vor] Leuten unterm Almesch gekaufft habe / damit muss sich der Ansprecher genügen lassen.” Uott. 105 (Das dritte Buch XI). Kiemelések tőlem: Sz. K. I. Hajdú Lajos kutatásai szerint a bizonyításnak ezt a módját még a 18. század végén is kiterjedten alkalmazták jószágtolvajlási perekben. HAJDÚ Lajos: Bűntett és büntetés Magyarországon... 221-222. A Szeged városban a 18. század második felében tárgyalt hasonló perek tanúsága szerint az áldomásivás rítusa még ezen illegális — általában csárdákban bonyolított, s mindenfajta írásbeliséget nélkülöző — orgazdaügyletek során is szinte kötelező volt. GsmL, SzL, IV. A. 1018. d. 2-5. Ld. még UJVARY Zoltán: Az Ukkon pohár felmutatása. Jogszokásaink régi emléke Tokaj-Hegyalján. In: UÖ.: Miscellanea I. Debrecen, 1995. 121-129. TAKÁCS Lajos: Határjelek, határjárás... 138-141. UŐ.: 'Egy bécs pénzel leteszi...' 2} Szinte minden, általam kutatott kora újkori jogi forrás bőséggel tárgyalja az eskütétel lehetőségét a legkülönbözőbb (polgár- és büntetőjogi) kontextusokban. A szabad királyi városok jogkönyvének, a Jus civilének egyik cikkelye szerint például „ha valaki valamelly szomszidgyánál és akar melly városbéli embernél-is el-veszet marháját meg-találandgya, azt a' maga ereivel magához törvény nélkül nem veheti semmi képpen, hanem törvény szerint a' hellynek Birájához menvén meg arestállya azon marhát, és meg nevezze nevezet szerint, micsoda marha légyen, melly tőle gonoszéi veszet vólt-el: hogy ha az all peres elegendő Bizonsággal meg nem bizonyitlujtná, azon marhát, hogy nem gonoszul jutott volna hozzá; tehát az fel peres harmad magával hitit le- tévén téteti sajáttyává azon marhát.” Jus civile. 65 (Tractatus secundus, Titulus XLI). Ami a rítus során megkívánt sajátos gesztusokat illeti, a Jus civile külön cikkelyekben írja elő, hogy az esküvés keresztvetés által kell, hogy történjen: „facto semper signo Sanctae Crucis." Uott. Ili (Tractatus quartus, Titulus XIII). Városlakók és „idegenek” között felmerült adóssági ügyekben például, ha az adós azt állítja, hogy nincsen Acta Papensia II (2002) 1-2. 11
