Acta Papensia 2002 - A Pápai Református Gyűjtemények Közleményei 2. évfolyam (Pápa, 2002)
1-2. szám - Műhely - Sz. Kristóf Ildikó: A számoktól a (jogi) szövegekig: alfabétizációtörténet, olvasástörténet vagy kommunikációtörténet
Műhely reprezentálja, hívja mintegy tanúságul (legalábbis katolikus és lutheránus környezetben)24. Számos büntetőjogi gesztus is ide sorolható: például az ún. kékmutatás, vérmutatás25, a pénze megfizetni, „Juramento manu signum Sanctae Crucis facto” kell, hogy bizonyítsa fizetésképtelen voltát. Uott. 106 (Titulus VII). Az esküt tevő fél társadalmi státusa szerint kirótt esküfeltételekről Id. KITHONICH János: i. m. 179skk. HOMORÓDSZENTPÁLI NÉMET Ferenc: i. m. 65skk. WERBŐCZY István: i. m. 295skk (és utolsó cikkelyét a zsidóktól megkövetelt speciális eskü formájáról: 421-422. Titulus 36). 17. századi úriszéki pereink értékes betekintést kínálnak azokba a speciális jogi-kommunikációs helyzetekbe, amikor az írott és/vagy szóbeli bizonyítékokat a bíróság kevesellte, s ünnepélyes eskü letételére szólított fel. A szalónaki uradalomban 1587-ben egy a bátyjának pénzt kölcsönző nardai jobbágynak — írott adóslevél hiányában — az uradalmi porkolábok előtt szóban tett esküvel kellett tanúsítania, hogy valóban nem kapta vissza az összeget. VARGA Endre: i. m. 88-90 (21. sz.). Szóbeli ügylet kapcsán leteendő esküről tanúskodik egy 1626-os, rohonci (szalónaki uradalom) per is, melyben egy vitatott státusú irtás használati jogáról döntöttek. Az egyik jobbágy szerint az irtás tizennyolc évvel ezelőtt került zálogba a másik fél atyjához, a másik jobbágy szerint viszont az atya örökös használatra kapta azt. Mivel az átruházást úgy látszik, nem foglalták írásba, a rohonci bírák csakúgy, mint később a kántortörvény, úgy határoztak, hogy az irtás korábbi tulajdonosa harmadmagával esküdjék meg, hogy valóban csak zálogba adta azt. Uott. 153-154 (63. sz.). Jellegzetes határvitából keletkezett per 1680-ban Ebszőny és Tát falu között (garamszentbenedeki uradalom), mert az ebszőnyiek a táti szőlőhegyen is szüreteltek, mindkét falu a magáénak vallván az illető szőlőt. Az úriszék ítélete szerint a vitatott terület hovatartozását úgy döntötték el, hogy tizenkét táti jobbágynak esküt kellett tennie a káptalan ispánja, valamint egyházi és világi „bőczúlletes szemellyek élőt”, hogy saját használati jogukat bizonyítsák. Uott. 850—851 (492. sz.). A határviták során teendő esküről Id. még TAKACS Lajos: Határjelek, határjárás... 12—13. Esküt kellett tenni akkor is, ha valaha létezett írott dokumentum, de elveszett, amint azt egy 1647-es, Pázmánd falut (pannonhalmi uradalom) érintő perből megtudjuk. A jobbágyok között a falu földjeinek felosztása az uradalmi tiszttartó által adott „chedula" illetve „commissio” szerint történt. A bíró és a polgárok azonban nem tudták bemutatni az írásos bizonyítékot, mert az, mint mondották, a hajdúk miatt elveszett. A bíróság úgy döntött, hogy a bíró esküdjön meg hannadmagával, „hogi az tiztarto commissioia mellet oztottak feől az neuezet falu feőldet, es hogi azon leuel el ueszet.” Az érintettek le is tették az esküt, s a vádat elejtették. Uott. 360-361 (188. sz.), idézett rész: 361. Eskü helyettesíti az írást 1651-ben egy a szalónaki uradalom halászai elleni perben is. Óvár, Szentmihály és más falvak jobbágyainak hetente rákot és halat kellett beszolgáltatniuk a vár szükségleteinek a kielégítésére, amit a konyhasáfárok „czédulák" adásával igazoltak. Ezek bemutatásával kellett volna a vádlottaknak menteni magukat a bíróság előtt, ám míg az egyik falu halászai azzal védekeztek, hogy a konyhasáfárok nem adtak nekik írott nyugtát, a másik falu csak egy fél évre való cédulát mutatott be, a többiről azt mondták, hogy otthon maradtak. Meg kellett tehát esküdniük, hogy valóban teljesítették a beszolgáltatást. Uott. 192-193 (78. sz. 18. causa). Nyitra megye 1653. évi II. statútuma is azt rendelte el, hogy a Rákóczi-féle zavargások során esetlegesen elveszett (vagy kiadni elmulasztott) adócédulák bemutatása helyett a jobbágyok esküjükkel tanúsítsák a szolgáltatások teljesítésének a megtörténtét. Corpus statutorum IV (Első fele). 309-310. (Kiemelések tőlem: Sz. K. I.) 24 Kassa város 16/17. századi esküformulákat tartalmazó könyvében, melynek legkorábbi szövegei 1578-ból származnak, az „Instructio pro juraturis” című részben az ujjtartás szimbolikájának következő leírása olvasható: „Minden embernek, az ki esküdni akar, az három első újját az jobb kezén ki nyújtván, föl kell tartani. Az első hivelk újjon értetik az atyaisten, az másik mutató újjon az fiúisten, az harmadik középújjon a szentlélek isten. Az két utolsó kis újjat be kell hajtani, melynek az nevendéken ujj jelenti az embernek lelkét, ki elröjtetött az emberi testben; az kis ujj jelenti az testet, mert az test a léleknél kisebbnek tartatik. Az egész kéz által jelentetik egy Isten és teremtő, az ki az embert teremtette és mindennemű mennyei és ez földön élő állatokat.” PETTKÖ Béla (közi.): Kassa város eskü- és szabályzati könyve a senatorok számára. A XVI. és XVII. századból = Történelmi Tár 4 (október-december 1883) 794 és 797. Az itt megfogalmazott ujjszimbolika jegyében — mely a külföldi demonológiai irodalomban is megjelenik — kíséreltem meg értelmezni kora újkori boszorkányvallomásainknak azt a motívumát, mely szerint az ördög rendszerint a vádlottak kis- vagy gyűrűsujját vágja meg, hogy az onnan nyert vérrel írja le a paktum szövegét. Ld. KRISTÓF Ildikó: How to Make a (Legal) Pact... 25 A szabad királyi városok jogkönyvének „Az verekedésekből esset kik hellyekről és vér mutatásokról” szóló cikkelye szerint például ha „valaki valakit meg-vér, hogy azon verés által kiket avagy sebet ejtett titkon, vagy nyilván (...) és [a sértett] azon sebet kéket és vér ontást két rendbéli Polgároknak [szomszédoknak vagy 12 Acta Papensia II (2002) 1-2.
