Acta Papensia 2002 - A Pápai Református Gyűjtemények Közleményei 2. évfolyam (Pápa, 2002)
1-2. szám - Műhely - Sz. Kristóf Ildikó: A számoktól a (jogi) szövegekig: alfabétizációtörténet, olvasástörténet vagy kommunikációtörténet
Műhely tárgynak a „lenyomata” — szószerinti és átvitt értelemben egyaránt —, vagyis az a jel, amit a tárgy maga után hagy: pecsét a „levélen", billog az állatokon19, a jelvas nyoma a város vagy a falu közös eszközein, edényein, mértékein, vagy éppen az elítélt bűnös testén (arcán vagy hátán)20. Roppant széles a szimbolikus cselekedetek illetve gesztusok skálája is. Kézfogás szentesíti a megegyezés, a lebonyolított alku rendkívül sokféle fajtáját21, (áldomás)ivás, eszem-iszom még nyolc nap haladékot, ám ha addig sem fizeti meg tartozását és zálogot sem tud adni, akkor egy saját maga által meghajlított denariust kell „jelül és bizonyságul” („den. 1. per ipsum incurvatum, in signum vady”) a bíró, az esküdtek vagy az executorok előtt a hitelezőnek ünnepélyesen átadnia. Hz utóbbi aztán három egymást követő törvénynapon a bírák előtt újra és újra fel kell, hogy mutassa azt adósának, mintegy emlékeztetvén őt igencsak esedékes tartozására. Jus civile, sive statuta, privilegia, praerogativaeqvae ac consvetudines municipales regiae ac liberae civitatis Cassoviensis. Bártfa 1701. 113 (Tractatus quartus, Tit. XVI). (RMK I. 1619). A félpénzről Id. még u. ott. 123. Kiemelések tőlem: Sz. K. I. Az átruházott föld szimbolikus és szószerinti átadásának/átvételének a szokásáról Id. TAKACS Lajos: Hant-átadás mint a birtokbavétel jele. Egy európai jogszokás hazai történetéhez = Ethnographia XCIV 4 (1983) 573-577. UO.: ‘Egy bécs pénzel leteszi, két bécs pénzel felveszi.’ (Az igazság, szokás, törvény, áldomás szavaink jelentésének történetéhez) = Magyar Nyelvőr 3 (1977) 370-377. 19 A feudális kori falusi pecséthasználathoz Id. BEZEREDY Győző: A pecsét szerepe a jobbágyfalu közigazgatásában Baranya megyében = Levéltári Közlemények 44—45 évf. (1974) 77-87. A jószágbillogok rendszerező áttekintését elvégezte TARKANY SZŰCS Ernő: A jószágok égetett tulajdonjegyei Magyarországon (I—II. közlemény) = Ethnographia LXXVI 2 (1965) 187-199; 3 (1965) 359-410. A tulajdonjegyek áttekintését és kommunikációs szempontú elemzését Id. Gráfik Imre munkáiban: GRAFIK Imre: A tulajdont jelölő jelek rendszere a népi műveltségben = Néprajzi Értesítő LIV (1972) 69-105. UO.: A családon belüli tulajdon jelek. In: Jel és közösség. (Szerk. Voigt Vilmos-Szépe György-Szerdahelyi István). Bp., 1975. 67-81. UŐ.: Tulajdonjelek a kommunikációs helyzetben = Ethnographia LXXXVII 3 (1976) 327-347. 20 A Jus civile a város jelvasának mind civil-, mind büntetőjogi használatáról egyaránt tanúskodik. A Tractatus secundus LIX. Titulusa a hamis prókátorokat, „az kik két részre adnak Tanátsot,” így rendeli megbüntetni: „az Város plengérihez kell erőssen meg kötözni, és az minémű jeli vassal az Város él, az mellyel jegyeznek deszkákat, és egyéb fa edényeket, itzéket, tűzben erőssen meg-kell tüzeséteni, az ollyan hamis Prókátornak az két ortzáját, azon jeli avagy billyegező vassal meg kell billyegezni.” Jus civile, 78-79. Szeged város a maga részéről az 1760/70-es években az akasztófa jelét sütötte a jószágtolvajok hátára vagy homlokára. CsmL, SzL, IV. A. 1018. d. 2,3. A kora újkori megszégyenítő és testcsonkító büntetésformákat németországi példákon keresztül mutatja be Richard VAN DÜLMEN: A rettenet színháza. ítélkezési gyakorlat és büntetőrituálék a kora újkorban. Bp., 1990. 21 Két példa 17. századi úriszéki perekből. A lánzséri uradalomban 1630-ban majd 1633-ban egy jobbágy és egy agilis fivér valamint jobbágy nővérük között folyik két per az atyjuk után maradt hagyaték megosztásának a tárgyában. Megtudjuk, hogy az agilis fivér és jobbágy származású öccse közötti gabonábani, vetésbeni, borbanbi, ingóságokbani, illetve egy házat illető osztozkodást nem írott dokumentum elkészítésével, hanem szóban és „stipulatis manibus” (parolát csapva) pecsételték meg, az egyezségre “be attak kezeken”. VARGA Endre: i. m. 648-649 (351. sz.) és 654—655 (356. sz.), idézett részek: 655. Adásvétel tárgyában hangzik el 1655-ben, hogy egy kisnyúli (pannonhalmi uradalom) lakos, a csornai prépost elhunyt jobbágyasszonya, gyermekei nem lévén, szőlőjét unokatestvérére hagyta. Ezt a szőlőt perli vissza a prépost és a pannonhalmi főapát, aki előbbivel közösen birtokolja azt a területet, ahol a szőlő fekszik. Az unokatestvér írásos szerződést nem tud felmutatni, csak tanúival bizonyítja, hogy “az neuezett szőlotis az előtt is neki atta, kire kezet is atta.” Uott. 381-383 (200. sz.), idézett rész: 382. Kiemelések tőlem: Sz. K. I. A kézfogás aktusára Szeged városban még a 18. századi írásba fogalt megegyezések (különféle alkuk, osztozkodások, stb.) is hivatkoznak, legalábbis feltűnnek az iratokban formulaszerű — „melyet kézfogásunkkal is megerősítünk’’, „melyre kezünket is adtuk”, „per partes stipulatis manibus confirmatus” megfogalmazású — kitételek. CsmL, SzL, IV. A. 1018. f. 1-2. A kézhasználat, kézrátétel/kézbevétel (mandpio) klasszikus római kori jogi szimbolikáját elemzi Henri MAINE: Az ősi jog. Összefüggése a társadalom korai történetével és kapcsolata a modern eszmékkel. Bp., 1988. 151. skk. A kézbeadás/kézbevétel jogszokásának magyarországi megjelenési formáiról Id. TAKACS Lajos: Hantátadás... és 'Egy bécs pénzel leteszi...' A két egymásba tett kézről, mint a középkori vazallusi eskü rítusának 10 Acta Papensia II (2002) 1-2.
