Acta Papensia 2001 - A Pápai Református Gyűjtemények Közleményei 1. évfolyam (Pápa, 2001)
3-4. szám - Szemle - Kósa László: „Hét szilvafa árnyékában”
Szemle nemességre jellemző szokás volt a rendszeres „atyafi-látogatás”, amelynek szokása egybekapcsolódott a különböző ünnepek megülésével. A nagyobb egyházi és családi ünnepek mellett igen fontos szerepet töltött be a névnap, ami, lévén a kisnemesség zömében protestáns, magyar sajátosságnak tekinthető. A közösségi alkalmakhoz mindenkor nagy eszem-iszom kapcsolódott. Ebben gyökerezik a magyar nemes, a magyarság vendégszeretetének toposza, amely főképp a szomszédos polgáriasultabb államok takarékosságával egybevetve szembetűnő. Magyarországon a kiváltságosok széleskörű önkormányzatokkal rendelkeztek. Ezeknek a formái legalsó szinten a kisnemességhez kapcsolódtak. Ezek bemutatásával folytatja művét Kosa László. (Az önkormányzatok: a nemesi község és a nemesi közbirtokosság; Bűn és büntetés; Egyházi viszonyok és vallásos élet) Az önkormányzatoknak többféle típusát lehet (településtípusok szerint) elkülöníteni. Nemesi községek ott jöttek létre, ahol a nemesség döntő többségben volt, s mint a falu földesurai megszervezhették önigazgatásukat (elsősorban kurialisták által lakott településeken). Voltak úgynevezett vegyes községek, - ahol nemcsak egy igazgatási szervezet működött, mivel a nemesek mellett a településen agilisek, úrbéres jobbágyok is éltek. Ezekben az esetekben a „nemesi község” gyakran nem egy település, hanem egész vidék nemes rendű lakóit fogta össze. Ismét más rendszerrel lehet találkozni a mezővárosokban, ahol a nemesek bekapcsolódásától a városi vezetésbe egészen a szervezetileg teljesen külön tanács felállításáig sokféle típust el lehet különíteni. E nemesi önkormányzatok alapvető feladatai a község igazgatása, a közös gazdálkodás megszervezése és az alsófokú bíráskodás voltak. Meg kell különböztetni ettől a nemesi közbirtokosságot, amelynek elsődleges feladata a gazdasági ügyek intézése, szabályozása volt, és jóval túlélte a nemesi kiváltságok megszüntetését. A protestáns kisnemesség fontos ön- kormányzati formája volt az egyházi önigazgatás, amely a presbitériumokban valósult meg. Ezekben is megfigyelhető a nemes-jobbágy elkülönülés, azonban nem a fentebb leírt formában, hanem tiszta nemesi testületek felállításában. Bár az első nemesi-nemtelen tagokat is magába foglaló presbitérium a XVII. századból való,1 épp a tárgyalt korszakra esik ezek térhódítása. Igen érdekes és meglepő következtetésekre jut a szerző a nemesi bűnelkövetés vizsgálatán keresztül. A nemesek ellen lefolytatott vármegyei perek aránya több esetben messze meghaladja a nemesség számarányát az adott megyében. Bizonyos nemesi községek hírhedett tolvaj, rabló lakosairól voltak ismertek a szűkebb s tágabb környéken. Annak magyarázatát, hogy a bűn elkövetésében a kisnemesek nagyobb arányban vettek részt, a szerző a nemesi szabadságok téves értelmezésében (amit jól jellemez a quod licet lövi, non licet bovi antik mondás) keresi. Mindenki által ismert jelenséget mutat be A politikai kultúra címet viselő fejezet. A korszakra jellemző sajátosság a 1 Kosa László az első nemes—nemtelen presbitérium megszervezését 1686-ra teszi (Felsővály, Gömör megye). Már az első magyarországi presbitérium, az 1617-ben létrehozott pápai tagjai sorában találunk nemeseket, katonai renden lévőket (hiszen Pápa abban az időben végvár volt) és mezővárosi polgárokat. Ezt az adatot nyilván csak azért mellőzte a szerző, mert mezővárosból való. A teljesség kedvéért mégis szükségesnek érzem megjegyezni. 264 ActaPapensiaI (2001) 3-4.
