MSZMP Pest Megyei pártértekezleteinek jegyzőkönyvei és mellékletei 1989. szeptember 23.

1/25. ő. e. Pártértekezlet. 1-209. • 1989. szeptember 23. - Napirend: - 4. Állásfoglalás a kongresszusi dokumentumokról. - - Szerkesztett jegyzőkönyv. 25-198.

PE 18/2/Ené Nem tudjuk elfogadni, sem a régi berendezkedéshez görcsösen ragaszkodó, sem a reform szélsőségesek irányzatait. Manapság itt a régit elvetni, hibákat felnagyítani, szélsőséges irányzatok mögött sokszor éppen az apparátus képviselői fedezhetők fel, akik valamilyen szinten az eddigi rendszernek is hasznonélvezői voltak. Természetesen tisztelet a kivételnek. Megfogalmazódik az is, hogy az alternatív szervezeteket néha nehéz helyzetbe hozzuk, mert annyi rosszat senki nem tud mondani rólunk, mint mi saját magunkról. A kongresszusra való felkészülés kap­csán konkrét pártprogram hiánya az ezzel összefüggő tagsági érdek­telenség felveti azt a problémát, hogy újfent a kisebbség fog dönteni a többség sorsáról, méghát a kisebbség most más. A tagság széles köre már nem fogadja el a nagy szavakat a reform-retorikát, mely során mára már eljutottunk oda, hogy versenyképesek vagyunk axKst»KixiKXSKV8XKÍ8kkx az alternatív szervezetekkel. Ezek után szeretnék egy kicsit részlete­sebben szólni a kiadott anyagokkal kapcsolatosan. Jelentés a politika helyzetéről, a jelentés bevezető része reálisan tárgyalja, ki eme Ive a legfontosabb kérdéseket amelyek a pártot jelenlegi helyzetébe juttatták. Azonban a megoldásokkal kapcsolatban jelentősek a nézetkülönbségek. Lassan a reális értékelés alapvető feltétele lesz, a jelenlegi vezetés tevékenységének értékelése, hibáinak feltárása. Nagy vitát váltott ki, a kilépésekkel kapcsolatos, summás megjegyzés, hogy a kilépők több­sége a korábban érdek, Illetve kényszer kapcsán belépőkből áll, sajnos ez egyre kisebb mértékben lesz igaz. A kilépők jelentős része nem tudja elfogadni a céltalanságot, hogy nincs mihez felzárkóznia. Az a megfog­hatatlan kifejezés, hogy demokratikus szocializmus, mint cél, megfogha­tatlansága miatt, azt hiszem, hogy nem lehet konkrét cél, és sokféle­képpen értelmezhető. KüIdöttcsoportunk minden tagja egyetértett azzal hogy a párt megújulása feltétlen szükséges. Ennek együtt kell járnia a szervezeti felépítésben történő változásokkal.. Ennek kapcsán a bizal­matlanságot jól tükrözi, hogy minden olyan forma elutasításra kerül, amely lehetőséget ad a hatalom kisajátítására. Végső soron a vita alap­ját a kiadott anyagokban szereplő két változat a titkárok tanácsa, il­letve a pártváIasztmány létrehozása jelentette. De a vitát tükrözi az is, hogy egységes ál láspontot kialakítani nem sikerült. A korábbi gya­korlatra emlékeztető másik két formáció teljes elvetésre került.

Next

/
Oldalképek
Tartalom