MSZMP Pest Megyei pártértekezleteinek jegyzőkönyvei és mellékletei 1985. március 2-3.
1/18. ő. e. Pártértekezlet. 1-288. • 1985. március 2-3. - Napirend: - 2. A KB kongresszusi irányelveinek megvitatása, az alsóbb pártszerveknél folytatott viták összegzése, állásfoglalás. Javaslat a Szervezeti Szabályzat módosítására. - - Szerkesztett jegyzőkönyv. 34-267.
képviseletét. Köszönöm, /taps/ Elnök : Köszönjük. Felszólalásra kérem Fehérvári Oános elvtársat, a Budaörsi városi jogú nagyközségi Tanács elnökét, őt követi majd Tóth Róza elvtársnő. Fehérvári János : Tisztelt Pártértekezlet 1 Kedves Elvtársnők, Elvtársak 1 Tulajdonképpen a felszólalók mindegyike, azt hiszem, nagy gondban van, hiszen annyi gondolattal felvértezve jöttünk ide a különböző pártértekez 'letekről, hogy úgy érezzük, rengeteg mondanivalónk lenne a legkülönbözőbb témakörökhöz, azonban tudjuk, hogy er re kevés lehetőségv an, hogy mindenről szóljunk, de nem is olyan nagy baj ez, én legalábbis úgy érzem, mert az a beszámoló, amelyet a pórtbizottság ideterjesztett a pártértekezlet elé és az a szóbeli kiegészités, amelyet módunk volt meghallgatni, egyrészt rendkivüli tömörségével hivja fel a figyelmet, ugyanakkor tartalmában, mondani valójában,egész hangvételével és szellemével - meggyőződésem szerint - olyan, hogy nemcsak a megyének a párttagjai, de a pártonkívüli lakosság egésze is a magukénak fogják tekinteni. Reális képet, elemzést kaptunk arról, hogy rendkivül nehéz öt esztendő tevékenysége van mögöttünk, és nemcsak az eredményeket, a hibákat tárja fel, de utat is mutat a gondolkodás alakítására. Az elmúlt 5 esztendő Budaörs térségében is nehéz volt, talán egy kicsit az átlagosnál nehezebb, legalábbis azon a téren, amelyről egypár gondolatot szeretnék kifejteni. Ez a közigazgatás átszervezése, a tanácsi munka korszerűsítésének a folyamata, amelyről az