MSZMP Pest Megyei pártértekezleteinek jegyzőkönyvei és mellékletei 1985. március 2-3.

1/18. ő. e. Pártértekezlet. 1-288. • 1985. március 2-3. - Napirend: - 2. A KB kongresszusi irányelveinek megvitatása, az alsóbb pártszerveknél folytatott viták összegzése, állásfoglalás. Javaslat a Szervezeti Szabályzat módosítására. - - Szerkesztett jegyzőkönyv. 34-267.

imént már átfogóan hallattu megyei vonatkozásban. Azért mondom, hogy ez sajátosan kissé nehezebb volt a mi számunkra, mert bizo­nyos mértékig Budaörsöt a városi jog, a városi község készületle­nül érte, hiszen nem volt tapasztalatunk, nem egy régebbi járási szókhely, nem egy adott járási hivatal, apparátus adta a törzsét az újonnan megvalósítandó munkához. Természetesen az idő folytán nem kevés munkával és energiával, valamennyi munkatárs elkötele­zett munkájával úgy érzem, hogy a hátrány nagyon sok tekintetben előnnyé változott. Mindenekelőtt azt értem ezalatt, hogy nemcsak a tapasztalatot, a járási tapasztalatot nem hoztuk magunkkal, de a szellemet sem, amely talán nem volt követendő a következő idő­szakban . Arra törekedtünk, hogy együttműködés jöjjön létre a térségben, és ennek szerény eredményei láthatók. Nem nagy dolgok ezek, de mégis figyelemre méltó, hogy amikor 3 község vetélkedik egyazon ABC-áru­ház fejlesztési lehetőségéért, az érveket egymás mellé állitva, együttgondolkodva végülis kettő mindenféle erőszakosság nélkül le tud mondani a harmadik javára, mert úgy érzi, hogy a legjobb fel­tételei a megteremtésnek abban a harmadik helységben vannak. A másik nagyon lényeges dolog, amiben úgy érzem, minden községi tanácsunknál szerény előrelépést tudtunk elérni, hogy az ügyinté­zésben egy bizonyos szemléletváltozást tudunk biztositani. Arra tö­rekszünk, hogy bár egy apparátusi ügyintézőnek talán aznap éppen a huszadik ügy az, amivel foglalkoznia kell, de mindenkor tudatában kell lennünk, hogy az az ember, az az állampolgár, aki hozzánk jött a problémájával, egy ügyet hozott, és az ő számára az az egy ügy

Next

/
Oldalképek
Tartalom