MSZMP Pest Megyei végrehajtó bizottsági üléseinek jegyzőkönyvei és mellékletei 1973. március 27.

Napirend: - 2. Tájékoztató jelentés az MSZMP KB 1972. december 14–15-ei határozata alapján végrehajtott bérrendezések tapasztalatairól, különös tekintettel a megye KGM üzemeiben. - - Jelentés. 26–31.

I. Az MSZMP Központi Bizottsága november 14-15.-i ós a kor­mány lool/1973. számú határozatának megfelelően, a központi bér­keretek felosztására vonatkozó ágazati, a Tanács VB és az SZMT Elnökségével egyetértésben kiadott megyei ós vállalati irányel­veket figyelembe véve a vállalatoknál ós gyáregységeknél végre­hajtották a munkások egyszeri központi béremeléssel kapcsolatos feladatokat. A munkások és művezetők központi keretből biztosított béremelésének politikai jelentőségét és az ezzel kapcsolatos munka fontosságát és nagyságát mutatja, hogy Pest megyében 95 vállalatnál, illetve gyáregységben több mint 85 ezer munkást ós művezetőt kellett béremelésben részesíteni, kb. 143 millió Ft kihatással. Az MSZMP KB-a bérpolitikai intézkedéseit az érintett dol­gozók megelégedéssel fogadták, az elvárások általában reálisak voltak. A keretek felosztásánál érvényesítették a Központi Bi­zottság határozatában megjelölt elveket. Biztosították, hogy a magasabb szakképzettségű, a többmiiszakos munkarendben dolgozó, a nehéz fizikai munkát végző munkások az átlagosnál magasabb béremelésben részesüljenek. A vártnál is magasabb béremelést kaptak a nők, elsősorban a textilipari üzemekben, A bérrendezésre rendelkezésre álló keretek mindenhol biz­tosították a kötelező minimális 8-4, illetve a 6,5-3 százalékos béremelést. A differenciálásra a keretek lo-2o maradt.A bér­emelés mértéke vállalatonként, gyáregységenként 5,5-13,1 száza­lók között mozgott. A vállalatok többségénél az 1973. évre ter­vezett saját forrású fejlesztési kereteket is március 1-től bér­arányosán kiadták a munkásoknak ós az al! 'mazottaknak. Azokon a területeken, ahol a saját fejlesztés mórtéke elérte a 4-5 %-ot,

Next

/
Oldalképek
Tartalom