MSZMP Pest Megyei végrehajtó bizottsági üléseinek jegyzőkönyvei és mellékletei 1973. március 27.

Napirend: - 2. Tájékoztató jelentés az MSZMP KB 1972. december 14–15-ei határozata alapján végrehajtott bérrendezések tapasztalatairól, különös tekintettel a megye KGM üzemeiben. - - Jelentés. 26–31.

ott biztositani tudták a közvéleményben is eléggé ismert lo-12 százalékos béremelést a központi és saját forrásból. Ezt azonban a vállalatok egy része nem tudta biztosítani. A vállalatoknál a gazdasági, párt- és szakszervezeti szer­vek a feladatokat terv szerint hajtották végre, A bérkeretek fel­osztására vonatkozó elveket megtárgyalták, A keretek felosztása mindenütt a szakszervezeti szervekkel egyetértésben történt. Az érintettekkel az üzemi demokrácia különböző fórumain a felosz­tásra vonatkozó elveket ós a végrehajtás módozatait megbeszélték. Az emelés mértékéről az órtesitést megkapták, A március havi bé­rek kifizetésének alapját már az uj bérek képezik, A végrehajtás során példás együttműködés alakult ki a párt- és a szakszerveze­ti szervek között, a tanács osztályai és a szakszervezet megyei szervei között, A felsőbb állami ós szakszervezeti szervek jól segítették ós ellenőrizték a feladatok végrehajtását, A nagy po­litikai munkát a pártszervek koordinálták. A következő időszak fontos feladata, hogy a béremelés nyereségcsökkentő hatását kon­krét intézkedésekkel ellensúlyozzák. II. A megye KGM vállalatainál és gyárét*ységelnél a bérpolitikai intézkedések végrehajtásának tapasztalatai. A Szakszervezetek Pest megyei Tanácsa a súlyának megfele­lően megkülönböztetett figyelmet forditott a feladatok végrehaj­tásának segítésére ós ellenőrzésére a KGM üzemekben­A KGM a Vasas Szakszervezet Elnökségével egyetértésben 1973. január 31-ig a keretek vállalaton belüli felosztására vo­natkozó irányelveket a bérkeretekkel együtt a vállalatok rendel­kezésére bocsátotta. A vállalatok igazgatóit, párt- és VSZT,SzB. titkárait, valamint a munkaügyi szakembereket ós az SzB bérfele­lőseit a feladatok végrehajtására felkészítették. A kiadott -2­29

Next

/
Oldalképek
Tartalom