MSZMP Pest Megyei végrehajtó bizottsági üléseinek jegyzőkönyvei és mellékletei 1968. július 23.
Napirend: - 2. Szóbeli jelentés az aratásról és a kenyérgabona betakarításáról. - - Szerkesztett jegyzőkönyv. 6–9.
A tsz-ek a megemelt kenyérgabona árra való tekintettel szivesen értékesitik a kenyérgabonát. A megyében nagyobb arányban kiszélesedik a tsz-tagok kenyérgabona szükségletének nem gabonában, hanem lisztben történő kiadása. A politikai agitációs munka és az anyagi ösztönzés párosul és ennek a hatása pozitivebb, mint a korábbi években volt. t A megyében jelentős takarmánykiesésre lehet számitani. Ennek következtében 19$9-ben csökkenni fog az állatállomány, erre már most oda kell figyelmi. A betakarítással együtt folynak a talajmunkák ís,h nem olyan ütemben azonban^ mint kivánatos volna. A legtöbb problémát a szervezetlenség okozza. Néhány helyen a talajmunkát a nagy szárazság is nehezíti, mert fizikailag nem tudják megművelni, kevés a nagyteljesitésü disztiller. A Gabonafelvásárló V. felkészült jobban a kenyérgabona átvételre, mint az elmúlt években, de mivel nagyobb ütemben haladt az aratás f nagyobb volt a kombájnpa^s, így a vállalatnál a folyamatos felvásárlásban voltak akadozások. Főbb tapasztalatok: Az elmúlt év őszén az üzemek nagyon jó talajmuiikával megfelelően előkészítették a vetőágyat az Őszi kalászosok számára. Tehát a termést jó megalapozták. Az AG-okban rekord termés elérésére készültek. Nagy adagban használtak műtrágyát s igy 3o q-ás termésereményt vártak. A nagy aszály következtében ez nem lett meg. Gépesítés: tsz-ekbén, ÁG-okban a kombáqj felkészítése, javitása jó volt, jobb mint az ÁMG~é. A meghibásodás is kevesebb százalékú volt. Célszerű volna az AMG gépeinek eladását szorgalmazni, mert a tsz-ek a saját kombánjuk karbantartására nagyobb gondot tudnak forditani. Kombájnoknál néhány helyen volt olyan probléma, hogy traktorost kellett ráültetni. Az ÁMG vezetőivel és a Tsz Szövetséggel együttesen célszerű volna a tél folyamán kombájn-vezetői tanfolyamot szervezni, mert kevés a kiképzett kombájnos. A tsz-ekben elég szervezetten folyt a kombájnolás, akadozott viszont a kiszolgálásuk. Ennek hiánya miatt több helyen kénytelenek voltak több időt állással eltölteni. Véleményünk szerint tovább kell javítani a Gabonafelvásárló V. gabonabefogadó képességét. Szükséges gépesiteni az átvételt, hogy ne kézzel lapátoljanak. Több helyen elhúzódott a szalma lehúzása. A bálázás munkáját nehezítette a kellő anyaghiány. Az AGRQKER-en keresztül biztositani kell ennek beszerzését időben. Kérdést tett fel : Szilágyi, Somodi B&logh, Suha, Dobrai elvtárs és Barinkai elvtársnő. Biró elvtár s válasza. MáSÓvetés van, de ahol korán vetették a magot ott nem sikerült, ahol későn vetettek ott szépen fejlődik. A szálas takarmány kiesés pótlására - ahol munkaerő van - célszerű volna kezdeményezni a kukorica meddő szárainak feltakarmányoztatását.