MSZMP Pest Megyei végrehajtó bizottsági üléseinek jegyzőkönyvei és mellékletei 1961. december 18.
Napirend: - 1. Jelentés a párttagság eszmei, politikai neveléséről és fejlődéséről, valamint az ideológiai munka helyzetéről a megyében. - - Jelentéstervezet. 28–39.
jetunió elvi engedményt tesz az imperializmus javára. Vannak akik az imperializmus megváltozott helyzetéből 6s a szocialista világrendszer javára megváltozott erőviszonyokból azt következtetik, hogy az imperializmus lényege változott meg. A békés egy násr.ellett élés politikájának elfogadása ós helyeslése nem jelenti azt,hogy minden fontos nemzetközi eseményben el is tudnak igazodni az aktivisták. Az egyes események megitélésében még igen sok a zavar és a bizonytalanság. Ezért nem értik : a Szovjetunió és a szocialista világrendszer erőfeszítéseit,amelyet a szocialista tábor megvédése és a béke megőrzése érdekében tesz, ez megnyilvánult cf,yes intézkedések végrehajtása során,mint pl. a Szovjetunió legutóbbi atomrobbantási kísérletek felujitása során. Hasonlóan merült fel a német bótezerződés során kialakult helyzetnél, amely szerint a Szovjetuniót teszik felelőssé azt mondják hogyha 15 évig jó volt igy, akkor miért szükséges most a nemzetközi helyzetet élezni. A másik oldalról viezont türelmetlenség tapasztaIható,hogy a Szovjetunió a német békeszerződés alairásának dátumát elhalasztva ..engedményt tett a Nyugatnak, 5. /Osztályok és osztályharc Hazánkb:n a mezőgazdaság szocialista átszervezése következtében megszűnt a kettős gazdasági alap, az osztályézerkezetben döntő változás állt be. Megszűnt a falusi kizsákmányolás bázisa. Megteremtődött a gazdasági és politikai feltétele az egységes paraszti osztály kialakulásának, gnnek következtében a párt osztálypolitikája is "XgVáltOZOtt, Egyre inkább megszűnik a különbség a volt paraszti rétegek között, uj alapokon nyugszik a munkás-par.iszt szövetség. Bár még a termelőszövetkezeteken belül sok helytelen nézet uralkodik,mert még minc'íg különbséget tesznek a volt szegényparaszt,közepparaszt, és kulák között, z a probléma elsősorban a gyengén gazdálkodó ternelősfeövctkezcteknól érezhető,mivel itt éles bb az anyagi különbség a tsz, parasztság között. Hasonló folyamat megy végbe a volt kizsákmányoló osztály többi maradványainél is. Nagy többségük beletörődik a helyzetbe dolgozik