MSZMP Pest Megyei végrehajtó bizottsági üléseinek jegyzőkönyvei és mellékletei 1961. december 18.

Napirend: - 1. Jelentés a párttagság eszmei, politikai neveléséről és fejlődéséről, valamint az ideológiai munka helyzetéről a megyében. - - Jelentéstervezet. 28–39.

és megbékélt a szocialista társadalmi renddel. Egyre inkább tért hódit az a szemlélet, hogy az embereket nen el­sősorban a volt osztályhelyzetük alapján bíráljuk el,hanen a vég­zett nunkája,a szocializnushoz vsió viszonya alapján. Ennc-k foly­tán az.osztályharc uj tartalnat nyert, és a ni viszonyaink között ez azt jelenti, hogy épiteni a szocializmust ós ennek során leküz deni azokat az erőket, akadályokat,amelyek gátolják előrehaladá­sunkat. Nálunk az osztályharc egyre inkább ideologiai vonalra tevődik át, ahol következetes harcot kell folytatnunk ' ?.z antimarxista,kispolg ri burzsoá nézetei: erkölcs maradványai ellen ós tijiroln.es nevelő munkával uralkodóvá tenni a marxista világnézetet, A propaganda munkában az osztályharc és az osztályszövetség kér­dését együtt ta.itottuk,kihangsúlyoztuk q kérdés állandó erősí­tésének fontosságát és feladatait. 6./A valláso s világ nézet elleni harc A materialista világnézet elfogadása és a vallásos világnézet­hez való viszo;:y.a kommunista vezetők,aktivisták körében megnyug­tatóan rendezett. A párttagság köreben különösen falun nem tudtak szakitani a val­lásos rendezvényeken való részvétellel, még sokan gyermekeiket rx kereszteltetik;hittanra iratják,feleségeik templomba járnak. A családon belül mivel még ők sem állnak,szilárdan a materialista talajon nem rendezték e fontos kérdést. Az értelmiség körében különösen a pedagógusok között sok vallásos ember van, de képmutató módon titokbgn tartják,az egyházi szertar tásokra a környeső községekbe járnak, A családi ünnepségek,névadók,házasságkötések.temetések megrende­zésének sem társadaImi,sem anyagi feltételei nincsenek biztosítva az ilyen irányú felkészültségünk nagyon hiányos. A látványos egy­házi rendezvényeket még nen tudjuk tapasztalat hiányában som he­lyettesíteni, A pártfunkcionáriusok is idegenkednek sokszor ettől a kérdéstől. Az elmúlt években a vallásos világnézet elleni harc-

Next

/
Oldalképek
Tartalom