MSZMP Pest Megyei végrehajtó bizottsági üléseinek jegyzőkönyvei és mellékletei 1959. május 25.
Napirend: - 1. Jelentés a megye művelődési helyzetéről és az erre vonatkozó hároméves tervjavaslat. - - Jelentés. 20–45.
- 19 7. / . Film sz ínházak ,A negye művelődési feladataiból nagy rész filmszínházainkra hárul,ezért "biztosítani kell, hogy a műsor politika a dolgozók szocialista szellemű művelődését srolgálja, El kell érni hogy a szocialista nevelést szolgáló magyar,szovjet és népi demokratikus, filmek megfelelő propaganda alapján egyre látogatottabbak legyenek. Matiné műsoraink helyes ncgválogntásával céltudatosan kell szolgálni az ifjúság eszmeijpolitiKai,erkölcsi nevelését. Az elkövetkezendő 3 évben filmszínházaink technikai íelczorolőso , berendezésének kulturáltabbá tétele a fő feladat és ezt nagyrészt társadalmi erők bevonásával kell megoldani. Az 5 éves tervidőszak alatt-a beruházási összeg figyelembe vétele mellettlehetőleg elsősorban Érden Isaszegen,Alsónénedin,Albertirsán.Vácon és Pomázon uj mozi építését kell megkezdeni. Szabad téri mozit kell létesíteni Szobon és Nógrádverőcén, Több filmszínházunk átalakítása során a széles vásznu film vetítés feltételeit kell megteremteni. Kisebb filmszínházaink fejlesztésénél,a vándor mqzik hálózatának további bővítésénél figyelembe kell venni a televíziós . készülékek számának gyors tfctemü növekedését és a tanácsnak a tanyavilág kisebb lakott települések művelődési igégeinek kielégítésénél bátrabban kell a televízió vásárlás vagy adományozás módszeréhez folyamodni, ö•/ Muzeum ok A megye területén lévő 8 történelmi illetve népművészeti muzeum tudományos munkásai elé azt a feladatot kell állitani^hogy kutató munkájuk, adat és anyag gyűjtésük egyre inkább ölelje fel az utóbbi 80-I00 év törtenetét a munkásmozgalom és agrár szocialista mozgalom hagyományainak összegyűjtését és feldolgozását. Az állami és társadalmi szervezetek nyújtsanak múzeumainknak maximális segítséget ahhoz, hogy a megye haladó történelmi, népművészeti hagyományait dolgozóink megismerhessék és igy magukénak toallják. Muzeumaink által rendezett kiállítások és írásos kiadványok ellenőrzését népszerűsítését biztosítsák a művelődési és társadalmi szervek. 2>