MDP Pest Megyei pártbizottsági üléseinek jegyzőkönyvei 1952. július 29. - 1952. szeptember 9.

1/24. ő. e. 1952. augusztus 19. • Pártbizottsági ülés 168–230. - Napirend: - 1. A Megyei Tanács pártszervezetének munkája. 169–175.

*M n. m* nek az egyes osztályokon, sőt elterjedt az a nézet a M. anácson belül, hogy "jobb ha nem szólnak, mert esetleg baj lesz 1 ** Legfontosabb feladatnak tartom, a pártvezetöség munkájának megjavítása érdekében átszervezni a vezetőséget és megjavítani az alapszervi tit­károkkal való foglalkozást.líunkáskáderekre kell rábízni a káderekkel való foglalkozást.Meg kell javítani a propimuhkát, a tömegszervejje^ek munkáját olyan irányban, hogy velük végeztessük el azokat ayifeiaaato-* kat,amelyeket eddig az egységes vezetőség és az alapszervezetek végez­tek/ el.Az egységes vezetőség kezdjen politizálni és elvi irányítást adjon a hivatalvezetésnek és segítse annak munka ját*. Jámbor e. Kovács és Fekete e»elmondották és a jelentésből is kitűnik, hogy komoly hiányosságok vannak a munkában, legfontosabb hiányosságnak azt tartom, amit Kovács.e.mondott, hogy a tanács hivatali pártszerve­zete nem mozgósít a rendeletek és rendelkezések végrehajtására^&mi a hivatali pártszervezetek alapvető feladata. A mozgósítást, segítést nem is olyan formában látom, ahogy azt Fekete e.emlitette, hogy^7o, dolgozót küldtek ki - ezt meg tudta volna oldani a hivatalvezetós^ A nevelőmunkán keresztül olyan szellemet kell kialakítani a tanács dolgozói között, hogy azok ugy a belső munkában, mint kint a terüle­ten a legtöbbet, legjobbat adják a begyűjtés,adófizetés,tsz.mozgalom fejlesztésének megvalósítására.Tehát meglátásom szerint alapvető fel*­adata a pártszervezetnek, nevelni a dolgozókat. Azt hiszem* hogy éppen azért, mert nem ezt látja a pártszervezet főfeladatának, tesznek olyan megállapítást, hogy az ellenség elleni harc tekintetében éber munkát végeznek.Az ellenséget nem a feladatokra való mozgósításon, a nevelé­sen keresztül leplezik le, hanem akkor figyelnek fel rá,mikor erre felhívják az elvtársak figyelmét. Az a meglátásom, hogy amíg az egysé­ges vezetőség és az alapszervezetek vezetősége a pártcsoportbizalmiak és általában az egész tagság mozgósításának kikapcsolásával akarja meg* valósítani a feladatokat, nem megy a dolog.Egyik legfontosabb feladat tehát a pártcsoportbizalmiakkal való foglalkozás és annak megjavítása, ezen keresztül a tagság aktivizálása. A bírálat kialakulását, a hibák feltárását akadályozza az is, hogy a vezetőségben sok a hivatalvezető elvtárs. Nem tartom egészségesnek, mert igj túlságosan össze van fonódva a párt és a hivatalvezetés. Ha nem is történik semmi hivatali vonalon a bíráló felé,mégis^félnek a következményektől. Éppen ezért a pártcsoporton és a dolgozók politikai nevelésén keresztül kell elérni, hogy a vezetés összefonódása ellenére megfelelő bírálat alakuljon ki,ami alapja a munka megjavításának. A Disz.tánccsoportjávai való foglalkozás nem jelenti a Disz.szervezet­tel való foglalkozást.Elvi irányítást kell adni a tömegszervezeteknek, a Disz.-t a párt segédcsapatává kell tenni, hogy segítsen a pártszerve­zetnek abban, hogy a dolgozókat a feladatok megvalósítására mozgósítsa, Zoboki ej: A jelentés is foglalkozik a M.Tanács pártszervezete és a j. pártbizottság közötti kapcsolat hiányosságaival.Kétségtelen az,hogy maga a j .pártbizottság sem foglalkozott alapsan a II. Tanács pártszerve­zetével^Főleg az ellenőrző munkánk volt laza ezen a területen, külön, mint tanács-pártszervezettel nem foglalkoztunk vele,hanem mint általá­ban a töfefci hivatali pártszervezetekkel.Toltak ugyan egyes kampány fel­adatok, amikor különb szempontokat adtunk a munka viteléhez, de ezen a területen sem történt meg az ellenőrzés* A másik oldala pedig az, hogy maga a ií.Tanács pártszervezete sem veszi igénybe a segitséget.ííem vesznek részt a hivatali pártszervezetek tit­kárainak tartott értekezleteken, ahol munkájukkal kapcsolatos elvi kér* désekkel foglalkozunk. Hiba volt az, hogy ezért még nem vontuk felelős*­ségre az elvtársakat. Pintér ey A ^ét^|2^|ás nem mutatja meg azt, hogy a pártszervezet is­meri-e azt, lioarffiTao 6 feladata. Igen sok kérdéssel nem foglalkozik, amivel pedig kellene.Ha elvileg ismerné feladatát,nyilván nem merülné-

Next

/
Oldalképek
Tartalom