MDP Pest Megyei pártválasztmányi (1954. szeptember 4-étől pártbizottsági) üléseinek jegyzőkönyvei, napirendjei, határozatai 1948-1956:

1/2. ő. e. 1950. augusztus 30. • Pártválasztmányi ülés 87–117. - Napirend: - 2. A népgazdaság fejlesztésével kapcsolatos KV-határozat végrehajtása. 100–117.

~ií ^ téren. Elkészitettűk az ütemtervet sz őszi fejlesztéssel kapcsolatban és kérjUk a megyebizottságot nézze meg. Soósné elvt . Ahogyan aenzetközi méretekben folyik az osztályharc ugy nálunk is' a nemzetközi reakció magyar országi szövetségei megpróbál­koznak, hogy a belső életben okozott zavarokkal segítsék a nemzetközi reakció* mesterkedéeit gyengítsék a béketábor erejét vagy legalább is ideig, óráig zavart tudjanak kelteni. Rüldföldi gazdáik parancséra Végzik romboló munkájukat. Ha megnéz ül kik a nemzetközi reakció szövetségesei lát­hatjuk, hogy a falasa kulákság, az üzemekben a jobboldali ssoc.dem.ek és ugy falaatól mint ütemben de első sorban a középosztály felé a klerikális reakcióV Ha rae^vizsáljuk az elmúlt idők munkáját meg kell állapi tanunk, hogy az elienüak való harcot nem visszük megfelelő módon. A harsunk velük szemben majd minden esetben védekező jellegű és termésrétesen ennek a hatása sem olyan, mint lenni kellen. ti áol esetben még ezt a védekező jellegű harcot sem visszük kell követ­kezetességg.'.el* "így pl. a begyűjtés ideje alatt jóformán szünetelt az osztályaare* firtéatek ugyan kolúkbüntetések depl. a dabasí járásban megbüntette! 111 kulákot egytől 4oo Ft-ig terjedő büntetésre, természetesen,, hegy csak nevettek rajta. Ebben a munkában jól érvényesi tettük a lenini hármas jelszó megkövetelte felvilágosító munkát a f>ze$ényparasstság felé , nem alkalmaztunk szigora intézkedéseket a kozpparssztok felé, de mivel nem ment a kulákoktUíx elleni harc, a középárasztsÉ sem igyekezettt a gabonáját beadni hiszen igaza volt hiszen igaza volt a ículáknak mikor azt mondta "én sem adom de, oégsincs semmi Hajoa, neked se lesz." A megyebizottság vette észre a hibát és az osztélyharcot bepótoltuk aminek eredményeképpen e lY T ik helyről felkerültünk a 8-ik helyre. Vagy pl. a cukor Lelvésáríásnél a kulákságnak sikerült fel­vásárolni és felvásároltatni a cukrot. Azonban hibát ott is elkövettük, hogy miitán felvásárolták TWQ gondoskodtunk róla, hogy most utólag elkobozzák töíük és kimérjék. Szzel nem azt. mondom, Imgf a kalélság és a reakció elleni osak adminisztratív módon Ihet és kell "harcolni. Bontók, hogy felvilágosítsuk a dolgozó parasztságot a kulák munkájáról, lelplezzfk okét, nehogy sajnálkozsát keltsenek a dolgozó parasztok közölt• A másik ellenség a jobboldali szoe. deiaek. A Ifi határozata óta ezeknek e leleplezése és az üzemekből valő eltávoltiása terén komoly javulás mutatkozik* A jobboldali szoc. damek. külömbőző módon támadnak. Héémhirt terjesztenek, hogy ezáltal is rontsák a dolgozók jó hangulatát T Meg kell azonban mondani, hogy annak dacára, hogy a XV. felhívta erre a figyelmüakt, nem vagyunk eléggé következetesek ebben a harcban, A reakció harmadik farmája a klerikális reakció végzi a romboló munkáját ugy az üzemekben mint a falun. Természetesen falun sokkal eredmén-esehb a munkája. Azokban téves lenne azt hinni, hogy csak falun tud r hatást kiváltani, legállapitható azonban , hogy a apap­ság soraiban sikerült bomlasztást csinálni és ez a bomlasztás caalt a isipolgári'eleseknek nem tetszett. Feladataink, hogy a kulákság elleni harcot adminisztrativ utón kell megerősitani és a felvilágosító munkával a parasztságot felvilágositani annak szükségességéről. • üzemeinkben pedig tervszerűen kell nyúlni a jobboldali szoc. demek. elleni harchoz. Hétfőn minden üzemben népnevelő érte üzletet keli tartani és ott ki keli értékelni az üzeni pártitkár elvtársnak a £?. határozatai Óta elvégzett munkát. «h <•• , , „—.

Next

/
Oldalképek
Tartalom