Kiss Anita (szerk.): Forrásaink a reformációról. Dokumentumok az MNL Pest Megyei Levéltárából (Budapest, 2018)

Dokumentumok

1) Őfelsége a vallásgyakorlati jog megadásával a terhes szolgálatok megadásának is véget vetett. 2) A király az örökös tartományokhoz hasonlóan az evangélikus és református lako­sokat a katolikus papoknak járó szolgálatoktól mentesítette. 3) Az adózók elnyomását tiltó körrendelet e téren is vonatkozik a kérelmezőkre. 4) A közvélekedés is úgy tartja, hogy csak az vegyen fel bért, aki meg is dolgozik érte. 5) A szegények elnyomása rendkívüli bűn a latin közmondás szerint. Az evangélikus közösség úgy döntött, hogy uralkodói és helytartótanácsi döntésig a plébánosnak és kántornak semmilyen fizetséget nem ad. Az elmúlt két-három évi ágybért ugyanis „lövöldöző executiovól” (végrehajtással) szedték be a néptől ínség idején. Akinek nem volt gabonája, attól zálogot szedtek. A plébános és a kántortanító azonban már öt éve nem szolgálja a közösséget. Nincs is rájuk szükség a faluban, mert ott iskolamester és lelkész is tevékenykedik. A kántortanító a jó termésű évben nem kérte a járandóságát, kizárólag a szükség idején akarja behajtani. A párbérként beszedett gabonát az országban szokásosnál nagyobb vékával mérték. Hátlapi feljegyzés: Friebeisz Antal szolgabíró vizsgálja meg, hogy a kérelmezők mit kívánnak elérni, mit fizettek a türelmi rendelet előtt a bicskei plébánosnak. Egykorú másolat, pecsét nélkül, magyar-német. 222. d A tápiószentmártoni evangélikusok Szily József alispánnak Tápiószentmárton, 1788. január 6. A tápióbicskei plébános a párbér tartozás miatt végrehajtást küldött a közösségre, az ezzel kapcsolatos panaszok orvoslását kérik az alispántól. 1) A plébános az elmúlt három-négy év tartozását hajtja be terményben most, ami­kor a gabona rendkívül drága. Korábban 1 Ft volt a búza ára, most 4 Ft. 2) Méltánytalan, hogy a gazdák minden házas gyermekük után egyenként fizessék meg a párbért. 3) Friebeisz szolgabíró jelezte, hogy a lakosoknak a katolikus iskolamester eltartására is fizetni kell, különben azt is végrehajtókkal szedeti be, mint a plébános jussát. A lakók kérik, hogy a plébánosnak járó tartozást készpénzben a korábbi évek árán válthassák meg. Kérelmezik, hogy a már befizetett többletet a plébános térítse vissza. A házas gyermekekkel rendelkező gazdáknak ne kelljen gyermekeik után párbért fi­zetni. Kérik továbbá, hogy a katolikus tanító javára ne fizettessen velük a szolgabíró, mivel azt a kötelezettségüket a király megszüntette. 293

Next

/
Oldalképek
Tartalom