Kiss Anita (szerk.): Forrásaink a reformációról. Dokumentumok az MNL Pest Megyei Levéltárából (Budapest, 2018)

Dokumentumok

Vizsgálat a csomádi evangélikus vallású jegyző iskolamesteri tevékenysége tárgyában Pest, 1781. május 14. Laczkovich György főszolgabíró és Veres István esküdt jelentik, miszerint Zerdahelyi Gábor váci püspöki helynök azzal a panasszal fordult a megyei közgyűléshez, hogy a csomádi jegyző iskolamesterként viselkedik, a községi gyerekeket tanítja, a népet előzetes harangozást követően egy uradalmi ház hálószobájába hívatja, ahol prédi­kációt tart. A jelentés írói személyesen folytattak vizsgálatot március 15-én Csornád községben, ahol az alábbiakat tapasztalták: 1) A jegyző és az esküdtek beidézésük után egyértelműen vallották, hogy a jegyző a gyerekeket olvasni tanítja, amely szokás a település benépesülése óta él. 2) Szintén megerősítik, hogy az egyik uradalmi ház egy szobájában imájuk elmon­dására össze szoktak gyűlni. E szokás szintén a község benépesülése óta folyama­tosan fennállt. A jegyző azonban prédikációt sosem tartott. Hátlapi feljegyzés: Mivel a szokás már a község benépesülése óta él, a jelentés tartal­máról a váci püspököt értesíteni kell. Egykorú másolat, pecsét nélkül, latin. Jelzet: MNL PML IV. 1. d. No. 48/1781. 3. 4. A nyáregyházi reformátusok temetkezési szokásainak vizsgálata 1781 4. a Vida István főszolgabíró és Bicskey Sándor esküdt jelentése Felsőnyáregyháza (puszta), 1781. február 22. A Pest megyei közgyűlés elrendelte, hogy a főszolgabíró vizsgálja meg a váci püspöki helynök panaszát, miszerint Nyáregyháza puszta társbirtokosai öt holttestet a helyi plébános tudta nélkül temettek el. A református birtokosok az alábbiakat vallották: A lakók a puszta lakott hellyé válása óta halottaikat a közeli Monoron, a helyi lelkész segítségével temették el. A csaknem öt évvel korábban megjelent királyi ren­delet tette lehetővé, hogy bármely településen a lakott helyen kívül fallal vagy árokkal körülvett temetőt létesítsenek. Ekkor a hét-nyolc házból álló községük mellett a föl­desúri joghatóság alatt álló területen árokkal körülvett temetőt létesítettek. Ekkortól 15

Next

/
Oldalképek
Tartalom