A Pest Megyei Levéltár. Levéltárismertető (Budapest, 2004)

Tizenhétezer méter történeti forrás/A fondfőcsoportok ismertetése

1969-1980 között a Ráckevei (Soroksári) Duna Intéző Bizottság (Ráckeve) és e kettő jogutódjaként 1980-1999 között a Közép-Dunavidéki Intéző Bizottság (utolsó nevén a Gazdasági Minisztérium Közép-Dunavidéki Regionális Idegenforgalmi Bizottsága ­Budapest). Illetékességi területük kiterjedt néhány fővárosi kerület Duna menti részére, valamint Pest, Komárom-Esztergom, Nógrád és Bács-Kiskun megye meghatározott tele­püléseire. Mindhárom fondban - e szervezetek működésével kapcsolatos iratokon túl ­nagyszámú területrendezési és -fejlesztési tervdokumentációt, térképet, fotót, mozgó­filmet, újságkivágatot és aprónyomtatványt kutathat az érdeklődő. Unikumként őrzi levéltárunk az egyetlen magyarországi székhelyű nemzetközi szervezet, a Duna Bizottság 1949-1979 között orosz és francia nyelven keletkezett nyomtatott kiad­ványait. Ezek tartalmazzák a bizottság ülési jegyzőkönyveit, értesítéseket, a bizottság szerveze­tével és működésével kapcsolatos összeállításokat, továbbá a Duna folyó hidrológiai évköny­veit, tájékoztatókat a Duna hajózható útjairól, statisztikai évkönyveket és közleményeket a dunai hajózható utakról, teherforgalomról, átkelőhelyekről stb., valamint egyedi műveket. X, FONDFÓCSOPORT - EGYESÜLETEK Elsősorban kulturális, gazdasági, tűzoltó, segélyező, hadigondozó, levente-, sport-, üdülő- és fürdőegyesületek, nő- és legényegyletek, vadásztársaságok iratai találhatók ebben a fondfőcsoportban. Ezeknek az egyesületeknek csak mutatóban maradtak meg az irataik. Figyelemre méltó mennyiséget (közel 3 iratfolyómétert) csupán a ceglédi egyesületeknek és egyleteknek a levél­tárban kialakított gyűjteménye tesz ki, amelyben álla­gonként tagolva 19 egyesület illetve egylet kisebb-na­gyobb terjedelmű irata található. Egyedül a Tudo­mányos Ismeretterjesztő Társulat Pest Megyei Szervezetének került levéltárba tekintélyesebb iratanyaga: jegyzőkönyvek, jelentések, beszá­molók, pénzügyi iratok; mindösszesen 15,13 fm az 1951-1975 közötti évekből. A Váci Lövészegylet díszoklevele Preszly Elemér főispán tiszteletbeli tagságáról (1926) Ehrenurkunde des Schießi<ereins von Vác über die Ehremnitgliedschaji des Obergespans, Elemér Preszh (1926) Clwner oj die Vác Rifleman Club about úie honorary membership oj Elemér Preszly Lord Lieutenant (1926) 50

Next

/
Oldalképek
Tartalom