Emlékkönyv Borosy András nyolcvanadik születésnapjára (Budapest, 2002)

SZABÓ ATTILA: A városi autonómia kiteljesedése Pest-Pilis-Solt vármegyében az 1848-as forradalom idején

Soroksár, Szalkszentmárton) gyarapodott a megye. Az oppidummá emelkedés alapvető mozgatórugóját az illető település földesúri birtokközpont helyzete jelentette. A lakosságszám mérete nem volt döntő, de nem hagyható figyelmen kívül, hogy országos viszonylatban is hatalmas népességű mezővárosok voltak a megyében, mint (a negyvenezer lakosú) Kecskemét, a „puszták metropolisa", de Nagykőrös 16 ezer, Cegléd 15 ezer, Vác 11 ezer lakosával is a népes magyar települések közé tartozott.

5 Az 1836. évi törvényekben jelenik meg először a földesúri, illetve a nemesi vármegye alá tartozó helységek új kategorizálása, vagyis a korábbi mezőváros (oppidum) és falu (possesio) helyett rendezett tanáccsal bíró, illetve rendezett tanáccsal nem bíró községek fogalmát vezette be, és törvényileg szabályozta a települések - az eddig jórészt szokásjogon alapuló - szervezeti, igazgatási, gazdálkodási kérdéseit és a bírói hatóságuk jogkörét. (Az 1836/9. és 20. törvény a községeknek három fajtáját különböztette meg: 1. Rendezett tanácsot nem tartó községeket. 2. A rendezett tanáccsal felruházott, vagy szabadalmas mezővárosokat. 3. Nemes községeket.) Az 1836-os törvény után a mezővárosok sorban kérték a Helytartótanácstól a rendezett tanácsú községi (városi) rang elnyerését: az 1848-as forradalomig Nagykőrös, Kecskemét, Cegléd, Püspök-Vác, Káptalan-Vác, Szentendre, Óbuda, Dunapataj, Ráckeve, Dunavecse, Dömsöd kapta meg ezt a jogot. Közülük csupán Dunavecse számított nem középkori eredetű mezővárosnak. (A polgári forradalom után, 1848 májusában a közigazgatás népképviseleti átszervezése előkészítésekor további 12 - zömmel mezővárosi - települést javasolt a vármegye elsőfokú bírósági hatáskor ellátására: Abonyt, Gödöllőt, Aszódot, Monort, Irsát, Szalkszentmártont, Kalocsát, Izsákot, Kiskőröst, Soltot és Tétényt.)

6 Az állam és a mezőváros közötti közvetítést a vármegye végezte vagy a szolgabíráin, vagy a földesúri hatóságokon keresztül. Ezeken kívül a megye és az uradalmak is hoztak rendeleteket. Alapelvnek számított, hogy a felsőbb jogforrásokkal nem lehettek ellentétben. A helységekbe az utasítások - körlevelek formájában - a járási szolgabíró közvetítésével érkeztek, de megyei gyűléseken a mezővárosok küldöttei rendszeresen megjelentek, ahol azonnal értesülhettek a vármegye rendeleteiről. A földesurak és a vármegye kiemelt feladata volt a helyi önkormányzatok számadásainak ellenőrzése. Az úriszék és a vármegye törekvése alapvetően az volt, hogy az úrbéri, állami és megyei adóbefizetés ne szenvedjen csorbát, de természetesen védték az adófizető lakosságot is az esetleges helyi önkény ellen. Ha bíró, adószedő, vagy más tisztségviselő hibázott, akkor a kárt behajtották rajta. A korszak végig gondot jelentett, hogy a számadások általában pontatlanok, hibásak és gyakorta nem az előírt egységes „könyvecskék"-ben vezették azokat. A mezővárosok önkormányzatának csírái már a középkorban kialakultak.

7 A korlátozott autonómia a hódoltság idején az elmenekült magyar földesuraktól és várme5 FÉNYES 1843.306. 6 SIMON V. Péter: Pest megye népképviseleti átalakulása 1848-ban. In: Fejezetek Pest megye történetéből. Szerk.: Egey Tibor. Bp. 1990. 278. Pest megye múltjából 7. 7 BOLLA Ilona: A jogilag egységes jobbágyosztály kialakulása Magyarországon. Bp. 1983.; EPERJESSY Károly: A magyar falu története. Bp. 1966.; HORVÁTH Lajos: Községi közigazgatás Pest megyében a XVIIXVIII. szazadban. In: Fejezetek Pest megye történetéből. Szerk.: Egey Tibor. Bp. 1990.; BÁCSKAI Vera: A mezővárosi önkormányzat a XV. században és a XVI. század elején. In: Tanulmányok a magyar helyi önkormányzat múltjából. Szerk.: Bónis György-Degré Alajos. Bp. 1971. 68