Emlékkönyv Borosy András nyolcvanadik születésnapjára (Budapest, 2002)

FÜR LAJOS: A románság népmozgalma Erdélyben, 1710–1850

vándorlási adat (a 250-300 ezres szám) feltétlenül megemelendő ahhoz, hogy a korabeli erdélyi román bevándorlás valószínűsíthető adatát megkapjuk. Erre nézve fontos fogódzókat nyújthat az előbbi táblázat románokra vonatkozó adatsora. Ha ugyanis a 18. századelő „induló" adata (250-350 ezer fő) elfogadható, akkor az erdélyi románok lélekszáma mintegy 130-140 év alatt 1220 ezerre emelkedett, a növekedésük tehát négyszeresnek mondható. Azt kell most már megvizsgálnunk, hogy a természetes népszaporulat alapján mennyivel kellett volna mind a románság, mind a magyarság lélekszámának emelkednie, így kapjuk meg ugyanis azt a másik értéket, amit ha az abszolút népességnövekedés értékével összevetünk, akkor a kettő különbözetéből az erdélyi vándormozgalom föltételes egyenlege fölállítható. Világosabban szólva: ha kevesebb volt 1850ben a magyarok lélekszáma, mint amennyinek a természetes népszaporulat alapján lennie kellett volna, akkor hozzávetőlegesen annyian költözhettek ki a szóban forgó 130-140 év alatt Erdélyből. És ha a számított népszaporulati értéknél magasabb lett a románok tényleges lélekszáma, akkor pedig a különbözet - a „többlet" - a románok bevándorlásának hozzávetőleges nagyságát (számát) mutatja meg. A magyarok esetében, mint említettük már, 6, a románoknál évi 5 ezrelékes népszaporulati átlagértékkel számolva, a végösszegek íme a következők: A valóságos és a népszaporulati növekedés 1710-1850 között Megnevezés Magyar Román Megnevezés ezerben Valóságos növekedés 85-135 870-920 Népszaporulati növekedés lenne 560-630 420^90 A kettő közötti különbözet - 475-495 + 430-450 Az adatok csakugyan mellbevágóak. Hiszen a vizsgált 130-140 év alatt a magyaroknak Erdélyben mintegy 475-495 ezerre tehető a kivándorlási vesztesége. Ezzel szemben a románoknak mintegy 430-450 ezer lehetett a bevándorlási nyeresége. Az etnikai arányok gyökeres átrendeződését tehát egyik oldalon a vándormozgalom nyomán keletkezett nagy hiány, a másikon pedig annak a nagy többlete idézte elő. Az erdélyi magyar dráma fordulópontja itt és ebben ragadható meg. Ez a „kulcsa" annak, hogy nem egészen másfél évszázad alatt a magyar és a román népcsoport az erdélyi „ranglistán" helyet cserélt. Annyira szökött fel a románok részaránya Erdélyben, mint amennyire fölemelkedett a nem-magyarok együttes részaránya a magyarokkal szemben a Kárpát-medencében. Ez volt az erdélyi magyarság első nagy exodusa. A háttérben persze ott komorlik - Erdély metamorfózisában is - a török világ sötét árnyéka. Hiszen ha a lepusztult néptelen alföldi táj nem csábíthatta volna őket, ha az nem tűnt volna előttük az „ígéret földjének", akkor aligha hagyták volna el erdélyi otthonaikat, falvaikat százezerszám a magyarok. 63