Emlékkönyv Borosy András nyolcvanadik születésnapjára (Budapest, 2002)

HORVÁTH M. FERENC: Vác város levéltárának története

meg a jegyzőt, mivel személyének „...gyakor változtatása már csak ezért is káros, célellenes, sőt káros lenne, mivel ily esetekben a jegyzőknek a város bel- és külviszonyaikban évek folytán szerzet s a közjó előmozdítására használandhatott tágas ismeretei velők együtt siker nélkül elvesznének,...".

86 Vagyis a jegyzőnek a gyakorlatban megszerzett szakmai ismeretei fontosabbak voltak a város számára, mintsem hogy személye a helyi csatározások áldozatává váljon. Káptalanvácon 1836-ig a városi tanács és a községi választmány javaslata alapján a káptalani földesúr nevezte ki a jegyzőket.

87 A tanácsi tisztségek közül a legtöbb szakértelmet a főjegyzői hivatal ellátása követelte meg. A jegyzői hivatallal szemben támasztott követelményeket 1802-ben a következőképpen fogalmazták meg: „...szükséges tehát mind az ítéletek föltételére, mind a váras védelmére a törvénytudás, szükséges emellett az igazszívüség és a fáradhatatlan igyekezett munka, melyek nélkül lehetetlen, hogy varasunk boldogulhasson, ...ezen alkalmatosságokra tehát tudós és munkás ember köll, hogy tudniillik az úriszéken a parasztok folyamottyát a váras hasznára fordítani tudhassa, az ország gyűlése előtt pedig a környülállásokból tanúságot vehessen... Mindenek fölött pedig szükséges, hogy varasunknak megengesztelhetetlen gyűlölője s ellensége, Anchely János praefectus úr ellen közjavunkat minden elöladandó alkalmatosságokban rettenthetetlenül védelmezni tudhassa."

88 A megválasztott jegyző - akárcsak a többi tisztségviselő - hivatali esküt tett. Ezek az esküszövegek általános érvényű és a konkrét tisztségre szabott követelményeket tartalmaztak, s részleteiben a korral változtak. Ugyanakkor „kortalan" erkölcsi értékrenden alapultak, s ezért érezzük napjainkban is élőnek - és szépnek - e szövegeket. Az 1744-ben felesketett jegyző - akinek saját költségén „embert vagy deákot" kellett tartani - a következőket mondta: „...esküszöm ...,hogy leendő notarisságombéli hivatalomban híven, jámborul és igaz lélekismeret szerint el fogok járnom, és [ha] valami hasznos és igazságos lészen, azokat követem, és senkit sem haragbúi, sem más akárminemü apprechensiómbúl [a. m.: neheztelés] megnyomorítani nem kívánok, sem meg nem nyomorítok, s viszontag senkinek sem adományért, sem atyafiságért, sem más respectusért nem favorizálok, hanem mint Isten tudnom engedte, igazán mind szeginnek, mind gazdagnak egyaránt szolgálok, az váras secretumit senkinek ki nem nyilatkoztatom, és az váras leveleinek, actáinak és pecsétjének híven gondját viselem."

89 A jegyző 1784. évi esküszövegében pedig már jóval nagyobb hangsúlyt kaptak az iratkezelési feladatok és a levéltár gondos kezelése: „...esküszöm az tellyes Szentháromságra, ki is az Atya, Fiú és Szentlélek Isten, Boldogságos Szűzre és Istennek minden szentéire, hogy ez reám vállalt notariusi hivatalomat tehetségem szerint serényen, híven és igazán viselem. Minden írásokat, mellyek reám bízattatnak, igaz értelem szerint leírom, ha emissiokban kiküldetem, azokat igaz lelkiesmérettel elvégezni, a szükséges subordianatiot megtartom, ha testamentumot tenni megyek, annak értelmit, nemkülömben sessiokban leendő titkokat senkinek ki nem nyilatkoztatom, tartandó sessiokra okvetetlen megjelenek, és [a] kezemre bízatott pénzeket, melyek az PML V. 401-a Püspökvác tü. jkv. 54/1841. PML V. 402-a Káptalanvác tü. jkv. 154/1808. PML V. 401-a Püspökvác tü. jkv. 4/1802. PML V. 401-a Püspökvác tü. jkv. 1744. jún. 15., sz. n. 243