Emlékkönyv Borosy András nyolcvanadik születésnapjára (Budapest, 2002)

BALOGH ISTVÁN: A debreceni egyetemi összeesküvés 1950-ben

Akkor már szóbeszéd tárgya volt, hogy egyes emberek hirtelen eltűnnek munkahelyükről vagy lakásukról, és hetekig semmi hír nincs róluk. Debrecenben eddig ilyen nem igen fordult elő, vagy legalább is én nem hallottam ilyesmit. Azt nem mondhatom, hogy akkortájt már nem lebegett a levegőben valami meghatározhatatlan félelemérzés, de ez még inkább csak kényelmetlen bizonytalanság volt, ami úgy körülvette az embert. A Magyar Közösség elleni per után voltunk már akkor, annak Debrecenben is voltak érintettjei. Engem annyiban érintett, mert 1944 karácsonya óta a Nemzeti Parasztpárt alapítója, kezdeményezője, megyei vezetőségi és országos választmányi tagja, 1945. április 13-a után elébb Szatmár megye, 1945. január 3-a után Hajdú megye és az 1947-es választások után Hajdú megye és Debrecen város főispánja voltam. Ez nem volt könnyű hivatal, mert a megyében - a városban nem - a Nemzeti Parasztpárt kapta a legtöbb szavazatot az 1946-i választásokon, de Debrecenben is erős volt a vonzása, főleg az értelmiségi körökben. A Szociáldemokrata Párt is erősebb és szervezettebb volt, mint a vele rivalizáló Magyar Kommunista Párt, Nemcsak a helyi igazgatásban, de sok más ügyben sem tudtak egységes álláspontra jutni, a közigazgatási bizottsági ülések - havonta és a ritkábban tartott közgyűlések is a két párt heves összecsapásának színhelyei voltak. Nemegyszer határozatképtelenül végződtek. Az 1947. évi választások, kommunista párt kékcédulás választási trükkje ellenére sem változtatták meg lényegesen a két párt erőviszonyát. A választás idején még Rajk László volt a belügyminiszter, én a képviselőválasztási eljárás feletti felügyeletet ellátó miniszteri biztos voltam. Néhány héttel a megbízás előtt, egy jól öltözött politikai tiszt keresett a hivatalomban és tudomásomra hozta, hogy tudomása van arról, hogy én is a Magyar Közösség tagja voltam. Felvilágosítottam afelől, hogy 1938 óta valóban tagja voltam a Honszeretet nevű - akkor legális egyesületnek -, de 1945. március 19-én annak németbarát megnyilvánulása miatt bejelentettem kilépésemet. Azt 1946-ban tudtam meg, hogy ez az egyesület a betiltott szervezetek közt van és az akkori belügyminiszter, Erdei Ferenc tudomására hoztam, hogy kilépésemig tagja voltam. Ennek ellenére 1947 decemberében megkaptam a debreceni városi főispáni kinevezést is. A felmentésemet Rajk Lászlótól 1948 márciusában kértem először, de ő azzal utasította el, hogy közellátási kormánybiztosként az aratás és cséplés zavartalanságát kell biztosítanom. A felmentést 1948. augusztus 23án már Kádár János belügyminiszter írta alá. Ezután három hónapig állás nélkül voltam, majd 1949. január elsejével kineveztek a Magyar Nemzeti Múzeum tudományos munkatársának és szolgálattételre a debreceni Déri múzeumhoz osztottak be. A múzeum addigi igazgatóját 1949. március l-jével nyugdíjba helyezték - az akkor még városi tulajdonban levő múzeum igazgatásával a polgármester engem bízott meg. Azt ugyan nem vettem észre, hogy rendszeresen megfigyeltek volna, de azt éreztem, hogy az MKP városi vezetősége különös figyelemmel kíséri a múzeum ügyeit. A múzeum részleges helyreállítása 1948-ban befejeződött, és a Múzeumok és Műemlékek Országos Felügyelősége eldöntötte, hogy a minisztérium segítségével az újjáépítés bizonyítékául elsőnek itt állítja helyre az állandó kiállítást. Mivel a volt igazgató munkája ütemével nem voltak megelégedve, kinevezésem után hamarosan en18