Emlékkönyv Borosy András nyolcvanadik születésnapjára (Budapest, 2002)

HÉJJAS PÁL: A balatoni halászat

lőle Váljék egésségére Vivát." A tihanyi „Selem halászó urak" zöldmázas korsójukon kérik, hogy őket „az Isten ménese meg minden veszedelemtül..."

21 A keszthelyieknek megmaradt a fából készült, ponty alakú, 1859-es évszámot viselő céh üzenet továbbítója, behívótáblája. Az egész országban csak kettő ilyet ismerünk, a másik a balatonszentgyörgyieké. A céhmester küldötte ezzel igazolta, hogy az általa hozott üzenet hivatalos. A keszthelyiek céhzászlaja 1871-ből maradt meg, érdekessége, hogy azon egy bödönhajóból háromágú szigonnyal halat döfő halász látható. Tihanyban a Disznósiak háza és ládája a céhszabályokkal ma is látható. Az articulusuk, az 1859-ből megmaradt „Bötsü levél", amely egy 1764-es minta szerint készült, hasonló a keszthelyiekéhez. Ebben is találunk adatokat a céhtagokra, tisztségviselőkre. Említés történik a céhmesterről, kormányosról, íródeákról, hegyen járóról, kisbíróról, halásztársakról. Még a tihanyi halászhelyek, vonyók közül is felsorol 36-ot.

22 A 19. század második felére a bokrok száma nagyon megcsappant, majd a bokorban való halászat meg is szűnt. A „ látott hal" A halászbokrok általában Szent György (április 24.) napján álltak össze, s ekkor váltották meg egy évre a halászati jogot is a földesúrtól. A tihanyi halászbokrok tagjai nagy ügyességre tettek szert a különféle halak fogásában, különösen annak egyik legérdekesebb fajtájában, a gardahalászatban. A látott hal - így is nevezték a gardát - fogása a Balatonon azért válhatott a tihanyiak specialitásává, mert ott voltak a halrajok megfigyeléséhez szükséges, vízhez közeli hegyek. A gardák vonulását ugyanis ősszel, amikor bandákba verődtek, a halászbokor egyik tagja, az úgynevezett „hegyenjáró" figyelte valamelyik tihanyi hegyről (Akasztó-domb, Kopasz-hegy, Nyársas-hegy, Csúcs-hegy stb.). A garda ősz végén, hatalmas csapatokba verődve összegyűlt a Tihanyi-szorosban, többnyire a Tihanyi-kút (a Balaton legmélyebb pontja: 11 m) tájékán, ahol gyakran igen erős vízfolyás észlelhető. A szürkészöld hátú, bandázó gardarajok úszó, sötét felhőként figyelhetők meg a környező dombokról. Ezt látva riasztotta a halászbokor hegyenjárója a társait.

23 A halászat híre a faluban futótűzként terjedt el, mindenki igyekezett a jó fogás reményében valamit tenni. A halászbokrok a lehető leggyorsabban előkészítették hajóikat, elhelyezték benne a terítsfá-ról lekapkodott hálóikat, és már eveztek is a hegyenjáró által jelzett irányba. Egyezményes jeleket használtak, ezek segítségével tudták a vízen lévők a gardarajt becserkészni, hálójukat kivetni. 21 MALONYAY Dezső: A magyar nép művészete. IV. Bp. 1912. 41^12. 22 A tihanyi halászcéhekröl bővebben ír: HERMAN 1887. 422-432.; VAJKAI 1973. 29-45.; VAJKAI Aurél: Balatonmellék. Bp. 1964.72-76. 23 HERMAN Ottó külön fejezetben foglalkozik a látott hal halászatával. HERMAN 1887. I. 433-440. Ugyanerről írt már jóval korábban HORVÁTH Bálint: A Füredi Savanyúvíz s Balaton-környéke. Magyaróvár, 1848. (a továbbiakban: HORVÁTH 1848) című munkájában. Kritikusabb hangon ír ugyanerről VAJKAI 1973. 32. 122