Emlékkönyv Borosy András nyolcvanadik születésnapjára (Budapest, 2002)

HÉJJAS PÁL: A balatoni halászat

Nemesné-asszony-hátvágánya (az akarattyai alagút melletti völgy, egy század eleji kövér kenései halászgazdánéról elnevezve); Baszóvölgy (régi halászcsintalanságok színhelye); Pöcsös-kisasszony (múlt századi nőszemély, aki állítólag férfi volt); Jajtekerő (egyes feltevések szerint egy nehezen hajtható kézi tekerő a névadó).

7 A contractusok gyakran tartalmazták a halászat engedélyezett módját és azt, hogy milyen eszközöket használhattak. Míg néhány helyen bármilyen eszközzel szabadon halászhattak, ismert olyan szerződés, amelyben a nagyhálós halászat mellett űzött varsás halászatért, vagy a turbukozásért külön kellett fizetni. A földesúr általában a pénzfizetésen és a természetbeni haljárandóságon kívül még előre megszabott áron történő halvásárlási jogot is kikötött magának. Ilyen szerződést kötött a kővágóörsi közbirtokosság 1846-ban Gombos Dániel helyi lakossal, aki árverés útján szerezte meg a község előtti víz halászati jogát egy évre 60 forintért. Emellett a közbirtokosság tagjai saját használatra halászhattak és rákászhattak hálóval és horoggal ugyanezen a vízen.

8 Gyakran szerepelt a szerződésekben az a kitétel, hogy a bérlő halászoknak fel kellett lépniük az orvhalászokkal szemben, úgy a helybéliek, mint az idegenek ellen. A rabsicok elleni harc állandóan visszatérő jelenség volt a Balatonon, de kevés eredmény tudtak felmutatni e téren. Amennyiben rákot vagy szárcsát fogtak, azt többnyire be kellett szolgáltatniuk sokszor térítésmentesen - a földesúrnak. Ennek elmulasztása esetén súlyos büntetéssel számolhattak. A szerződésekben kikötött összeg a bérelt terület nagyságától és halbőségétől függött. Emiatt nagy különbségeket figyelhetünk meg az egyes megállapodásoknál. Amíg pl. a tihanyi apátság tulajdonában lévő aszófői vizeket 1851-1854 között

9 évi 6 forintért és 4 font „becsesebb-féle hal"-ért, 1883-1886 között pedig három évre mindösszesen 30 forintért lehetett kibérelni, addig az apátság Somogy megyei területeiért (a kőröshegyi határtól a töreki határig) 1863-1869 között évi 300 forintot kellett fizetni. Ezen felül még tartoztak a bérlők évente öt mázsa fogast is adni, amiből két mázsát a nagyböjt idején kellett beszolgáltatni. Arra is kitért a szerződés, hogy amennyiben nem lehetne fogast fogni, akkor, és „csak azon esetre fogadja el az Uraság a dunai tokot, vagy viza halat, avagy kötsögét". A fogashoz tehát ragaszkodott az apátság, ezt a halat küldette később is - már a Balaton Halászati Részvénytársaság működése idején - a rendtársainak a bérhal-számlája terhére kiszolgáltatott haljárandóságból Pannonhalmára, Esztergomba, Pápára, Celldömölkre, Győrbe, Budapestre, Kőszegre, Bakonybélre stb.

10 A nádvágás szorosan hozzátartozott a halászáshoz, mert a halászeszközök egy része nádból készült. Ezért is pénzt kért a tulajdonos, de pl. a szentgyörgyi halászok nem pénzért, hanem felesben - annyit maguknak, mint az uraságnak -, vágták a nádat. Ők vejszét készítettek belőle, a földesúr pedig tetőfedésre használta. 7 Uo. 8 VML XI. 607 A tihanyi apátság gazd. ir., Szerződések, 303. cs. 9 VML XI. 607 A tihanyi apátság gazd. ir., Szerződések, 303. cs. 10 Ezzel a gyakorlattal élt a Kegyes Tanítórend (Mernye) is, amikor a részvénytársaságtól saját haljárandósága terhére Veszprémbe, Nagykanizsára, Budapestre stb, szállíttatott fogast. 116