Emlékkönyv Borosy András nyolcvanadik születésnapjára (Budapest, 2002)

HÉJJAS PÁL: A balatoni halászat

A fennmaradt szerződésekben kétféle halászási forma képe rajzolódik ki. Az egyik a kishalászat, a másik pedig az előzőnél sokkal jelentősebb nagyhalászat. Ez utóbbi halászati formát űzték a halászcéhek (halászbokrok), ilyen működött Balatonszentgyörgyön, Keszthelyen, Balatonkeresztúron, Tihanyban stb., vagy a szabad akaratukból ideiglenesen összeállt, halászok alkotta kompániák, amelyeket ugyancsak bokroknak neveztek, de működésük nem volt állandó és olyan szabályozott, mint a céheké (pl. a balatonberényiek, az újlakiak hoztak ilyet létre. Az ártéri területek, a berkek, tehát a kishalászat fő területei az elmúlt évszázadokban, elsősorban a Siót több helyen elzáró malomgátaknak köszönhették a létüket. A malmok működéséhez szükséges esések biztosítására a Sióban állandóan magasan kellett tartani a vízszintet. A 18. század második felében öt malom (Siófok, Balatonkiliti, Mezőkomárom, Ozora, Simontornya) működött a Sión, nem kis jövedelmet biztosítva a birtokosának.

11 A malomgátak közül már a 19. század első felében elbontottak néhányat, természetesen nagy megváltást fizetve a tulajdonosoknak, amelyek mindegyike egy-egy méterrel csökkentette a Balaton vízszintjét, ezáltal a halak ívó- és ivadéknevelő helyéül szolgáló berkek területét is. A balatoni nagyvizek kiöntéséből származó berkek az 1860-as években még tovább csökkentek. Ennek oka a Déli-vasút Balaton-parti vonalának a megépítése volt, amely miatt a déli partszakaszon komoly építési munkálatokat végeztek. A vasúti pályatest védelmére, a hullámzástól, a jégtorlódásoktól való megóvására védműveket kellett építeni. Ezek a gátak elzárták a tavaszi kiöntések elöl a töltés másik oldalán lévő berkeket, a balatoni halak, köztük a csuka, harcsa, ponty természetes ívóhelyeit. Végül a vasúti töltés megóvása miatt a Balaton vízszintjét újabb egy méterrel le kellett csökkenteni, amihez viszont szükség volt a Sió vízelvezető képességének a növelésére. Több ellentétes érdek csapott össze, és nehéz volt a közös nevező megtalálása. Amíg ugyanis a somogyi partbirtokosok üdvözölték a munkálatokat, amelynek révén lecsapolt területekhez jutottak, a veszprémi és zalai tulajdonosok tiltakoztak a terv ellen, mert ők meg az értékes nádtermésüket féltették. Gondoskodni kellett arról is, hogy a kiásatott Sió-csatorna a kelleténél több vizet ne vezessen el, ezért a siófoki közúti híd alatt fából készített zsilipet helyeztek üzembe 1863. október 27-én. Amikor ez elkorhadt, tőle 300 méterre, 1891-ben vaszsilipet építettek a pótlására.

12 Tehát a Déli-vasút, miközben a szállítási lehetőségek javításával elősegítette az egész Balaton környék fejlődését, közöttük a halászatét is, az ártéri ívóhelyek pusztulásához, így a balatoni halállomány csökkenéséhez akaratlanul is hozzájárult. 11 LUKÁCS Károly a Tiszai hatás a balatoni halászatban (Ethnographia LXII. 1951.) című tanulmányában (a továbbiakban: LUKÁCS 1951) KRIEGER Sámuel: Descriptio fluvii Sio et Lacus Balaton című, 1770 körül megjelent munkájából idézi, hogy a malmok együttesen mért esése több mint 43 láb volt. A malmokról olvasható még T. MÉREY Klára: A jobbágyfalutól a fürdővárosig (1849-1918) című tanulmányában. In: Siófok Várostörténeti tanulmányok. Szerk: Kanyar József. Siófok, 1989. 193-220. 12 Dr. LUKÁCS Károly: Siófok fürdő fejlődése (1863-1945). Siófok, 1982. 4. 117