Emlékkönyv Borosy András nyolcvanadik születésnapjára (Budapest, 2002)

RÁCZ ISTVÁN: Szabó István emberközelben

francia nyelvi professzort és Nagy Sándor jogtanácsost sorolta. Az egyetemen Bárczi Géza, Kádár László, Országh László és Barta János professzorokkal tartott szívélyes kapcsolatot. A környezetéhez tartozók azt is tudták róla, hogy fiatal korában vers- és színdarabírással is próbálgatta tollát, vagy hogy Debrecenben minden újesztendő délelőttjét a Nagytemplomban töltötte. Saját elbeszéléséből az is kiderült, hogy a zenehallgatásra is igényesnek bizonyult. Többször lelkesedve mesélte, hogy kedvenc operaénekese Gigli, s ha tehette, nem mulasztotta el a rádióban meghallgatni, különösen, amikor Schubert Ave Máriáját énekelte. A munkamódszeréről általában kevesebbszer szólt. Különböző megnyilvánulásaiból azonban kiderült - amit egyébként írásai is tükröztek -, hogy a legapróbb részleteket is igyekezett ellenőrizni. Csak példaképpen utalok arra, hogy 1954-ben az 1351. évi jobbágytörvényekről szóló tanulmányát írta, a törvénycikkek mondattani elemzéséről Jakab László fiatal nyelvész tanársegéddel külön konzultált.

2 A bécsi levéltárakban gyűjtött protestáns egyháztörténeti adatok közreadásakor pedig a német szövegek hibátlan közlésének az érdekében Tokodyné Hannelore Krüger tanárnő anyanyelvi ellenőrzését kérte.

3 S ha mégis akadtak elírásai - még ha azok esetleg nyomdai eredetűek voltak is -, nehezen bocsátotta meg magának. Ő volt tehát Szabó István, vagy ahogyan a hallgatók nevezték, „István". A diáknévadás nyilvánvalóan annak a következménye volt, hogy a Történeti Intézetben tanított Szabó Dezső professzor úr is, s tőle ebben az egyszerű formában különböztették meg. Nála tisztesség dolga volt a lelkiismeretes felkészülés és rangot jelentett jól vizsgázni. Annak ellenére, hogy szigorú követelményeket támasztott. A kivételezés az ő szótárában ismeretlen fogalom volt. Ezt azért kell hangsúlyozni, mert az ötvenes évek elején kapott olyan névtelen levelet is, amelyben már feltehetően oktatói státuszban levő osztályharcos ifjak arra szólították fel, hogy az ún. „kulákgyereket" buktassa meg, s még arra is kiokosították: „tudja azt a Professzor úr, hogyan kell úgy kérdezni." Sohasem derült ki, hogy a szerzők melléje állított szép számú őrtálló intézetbeliek vagy mások voltak, bár a stílusjegyekből sejteni lehetett. Nem tudok arról, hogy vele szemben nyíltan bárki is tiszteletlenül viselkedett volna. Nevét más hallgatók is jól ismerték, s ahol és mikor lehetett, az ő példájára hivatkoztak. Magam 1948-ban ismertem meg s 1969 elején történt végleges távozásáig kísérhettem végig az életsorsát. Előbb diákként, majd 1951-től nyolc esztendeig voltam a tanársegédje. Olyan időszakban tehát, amikor az ország sorsa megnehezedett, s az ő életében is hatalmas akadályok tornyosultak. Hajói meggondoljuk a dolgot, akkor azt is mondhatnánk, hogy az ő egyéni életében is tükröződtek a korszak vészteljes jellegzetességei. Ez természetes is, hiszen a kiemelkedő egyéniségek így vagy úgy, akarva vagy akaratlanul, az új hatalom útjába kerültek. Nem azért, mert ő kereste az ütközést, hanem a gyanakvás elől egyszerűen nem lehetett kitérni. Eletem nagy ajándékának tekintem, hogy egy jó évtizedet szinte naponként közelében tölthettem és ismerhettem meg mindenféle emberi rezdülését és szakmai ma2 Az 1351. évi jobbágy törvények. Századok, 1954. 497-527. 3 Protestáns egyháztörténeti adatok az 1670-1681. évekből a bécsi hadilevéltárból. Egyháztörténet, 1958. 203230.; 1959. 132-174., 301-370. 10