Emlékkönyv Borosy András nyolcvanadik születésnapjára (Budapest, 2002)

RÁCZ ISTVÁN: Szabó István emberközelben

RÁcz ISTVÁN SZABÓ ISTVÁN TÖRTÉNETÍRÓ EMBERKÖZELBEN

1 (1898-1969) Akik Szabó Istvánt ismerték, becsülték - ezek voltak többségben -, azok emlékezetében három-négy évtized távolából is tisztán tűnik elő egyenes tartású alakja. Felidéződik megjelenése, kissé lengő járása, halk fátyolos hangja - ahogyan „Tisztelt hallgatóim" megszólítással mindenkor az előadásait kezdte -, szemüvege mögül előtűnő élénk tekintete s nem utolsó sorban az, hogy a XII-es tanteremben - amelyet születésének 100. évfordulóján róla neveztek el - a katedránál ülve, miként terelte a bölcs ember higgadtságára jellemző módon gondolatait helyes mederbe. Egykori hallgatói azt is emlékezetükbe idézhetik, hogy az általa vezetett oklevélolvasási gyakorlatokon hogyan irányította a figyelmet a tudományos teremtő munka műhelytitkai irányába. Élményként nyugtázhatják, hogy 1950 késő tavaszán a Dunántúlra tanulmányi kirándulást szervezett, hogy ezzel is bővítse hallgatói ismereteit. Sokak számára az is maradandó emlékképként raktározódott el, ahogyan a DEAC futballmérkőzésein - amelynek elnöke is volt - külön ülőhely nem lévén, a pálya szélén, tanítványai körében törökülésben nézte a mérkőzéseket és atyai szeretettel gyönyörködött az ifjúság győzni akarásában. De az sem kerülte el a hallgatói figyelmét, hogy gyakorta gondterhelten sétált vagy a szobájában kis kerek asztalánál ülve,.tanítványaival való foglalkozás közben, avagy amikor Gizikének, az Intézet kedvelt gépírónőjének leveleket diktált, nyugtalansága csillapítására, fél- vagy negyed cigarettája szívása mellett, sűrűn bekapott egy egész vagy széttört karillt. Akik viszont közelebb álltak hozzá, jobban szemmel követhették mindennapjait, magánéletét, hivatalbeli működését és nagy vívódásait. A barátok tudták róla, milyen örömet jelentett számára Erzsébet nevű lánya megszületése, vasárnap délelőttönként Budán a Toldy Ferenc utcából elindulva Pleidell Ambrus, korán elhunyt barátját és annak leányát, Orsikát felkeresve, együtt élni a gyerektársasággal. Az első unoka megszületése után pedig „pápó"-ként - így nevezte őt a gyermek - élvezhette a semmi egyébbel nem helyettesíthető nagyapai örömöket. A barátság nála életigény volt. Budapesten és Debrecenben egyaránt kialakított egy olyan baráti kört, amelynek csak néhány tagja volt, de azokkal őszinte szálak kötötték össze. Budapesten a már említett Pleidell Ambrus, Fekete Lajos, Sinkovics István történészek és Fáy Béla sokoldalúan művelt jogász tartozott közéjük. Utóbb ezeket Borosy András és Für Lajos követte. Velük szívesen töltötte idejét, beszélgetésekkel, színházlátogatásokkal vagy esetenként éppen szalonnasütésekkel egybekötve. Debreceni tartózkodása idején baráti társaságához a névrokon könyvtárosként szolgáló magyar-történelem szakos Szabó István nevű tanárt, Balogh István muzeológus-levéltárost, Hankiss János nyugalmazott 1 Elhangzott a Debreceni Egyetem nagy professzorai II. című rendezvényen 2001. május 9-én. 9