Tanulmányok Pest megye múltjából V. - Pest Megye Múltjából 17. (Budapest, 2014)
Balázs Gábor: A filoxéra-járvány és a homoki borászat fellendülése Pest-Pilis-Solt-Kiskun vármegyében
elemei is. Az utóbbi területeken a parasztság a török hódoltság elől menekült földbirtokosok földjeit vette igénybe, amit később sem adott vissza. A XIX. század közepén ezek az emberek felszabadultak a hűbéri kötelezettségek alól, és elindulhattak a kapitalista fejlődés útján. Vizsgáljuk meg, milyen gazdasági tényezők határozták meg a kapitalista fejlődés lehetőségeit az 1850-es években ezen a tájon. Először beszélnünk kell a külföldi források szerepéről. Ezekben az években ugyanis jelentős mennyiségű osztrák működő tőke áramlott be az országba. Emögött minden bizonnyal a nyugati befektetők azon szándéka állt, hogy komoly profitot szerezzenek a gazdasági szempontból még nagyrészt feudális jellegű országban. Ez egyúttal a szántóterületek szerepének növekedését is maga után vonta. Jelentősen befolyásolták a tájegység fejlődési lehetőségeit emellett az infrastruktúrába történő beruházások is. A belterjesebb termelési ágak fejlődése csak azokon a területeken valósulhatott meg, ahol a gyors ütemben épülő vasútvonalak közelebb hozták a termelőket a piacokhoz, mindenekelőtt az egyre jelentősebb felvevővé váló Budapesthez. Az első vasútvonalak megépítésével tovább javultak a Duna-Tisza közének közlekedési és - ezzel összefüggésben - gazdasági lehetőségei. A területet 1855-ig három vonal szelte át: a bécsi Pest-Vác, a debreceni Pest-Cegléd-Szolnok, valamint a temesvári Cegléd-Szeged városok irányába. A korábban átlagos fejlettségű településeken a vasút miatt erőteljesen fellendült a mezőgazdasági árutermelés. Döntően javították az infrastrukturális feltételeket az elvégzett vízszabályozási munkálatok is. 1820-1825 között, a szervezett árvédelmi munkálatok kezdetén Beszédes József 20,8 km hosszú árvédelmi töltést épített a Duna Fadd-Baja közötti szakaszán, amivel 69 ezer ha területet mentesített. Az árvizek gyorsabb levonulása érdekében négy kanyart vágott át. Új és máig alkalmazott megoldása az átmetszés irányát rögzítő vezérárok-ásás. Az új meder teljes szelvényének kialakítását a folyó elmosó erejére bízta. Ez volt az első eset, amikor vezérárkot nagyobb folyó átmetszésénél alkalmaztak.3 A nagyobb arányú ármentesítési munkálatok 1880-ban kezdődtek meg a Duna völgyében, azok jelentős részét pedig 1919-re végezték el. A XIX. század folyamán tehát szinte folyamatosan végeztek vízszabályozási munkálatokat a Duna mentén. Ennek eredményeként a korábbi 50-60% körüli rétlegelő arány 10-15%-ra csökkent. A szántók szerepe nőtt. Az ármentesítés eredményeként hatalmas területeket vontak művelés alá, amelyeket azt megelőzően egyáltalán nem, esetleg csak korlátozott mértékben hasznosítottak mezőgazdasági célokra.4 A birtoknagyság szintén a termelés egyik alapvető jelentőségű gazdasági tényezője. A Duna-Tisza köze más tájaihoz hasonlítva a Kiskunság, a Három Város, valamint egyes Duna menti kisközségek területén már 1855-ben meglepően kicsi, 5-9 katasztrális hold (kát. h.) kiterjedésű volt az átlagos birtokméret. Emiatt a termelés bizonyos értelemben az amerikai út jeleit mutatta. A kisparcellás tulajdonosok ugyanis belterjesebben művelték földjüket: a környező nagybirtokokkal versenyre kényszerült, A FILOXÉRA-JÁRVÁNY ÉS A HOMOKI BORÁSZAT... __________________________ 3 Kollega Tarsoly, IV. kötet, 462. o. 4 Asztalos-Sárfalvi, 30. o. 236
