Tanulmányok Pest megye múltjából V. - Pest Megye Múltjából 17. (Budapest, 2014)
Somogyi László: Adatok az 1872–1873. évi kolerajárvány Pest megyei eseményeihez
SOMOGYI LÁSZLÓ gyógyszertől nem javult gyorsan az állapota, nem adagolták tovább neki előírásszerűén, és nem foglakoztak vele a továbbiakban.62 Előfordult olyan eset, hogy az ámyékszékek fertőtlenítésére adott szereket nem oda öntötték, hanem megitták. Természetesen az ebből eredő megbetegedést, netán halálesetet az orvosok számlájára írták. A már idézett Kátai Gábor bemutatott egy esetet, amely jól példázza, hogy a falun élők miért tekintettek úgy az orvosokra, mint megmérgezőikre. A kolerásoknak rendelt, görcsök enyhítésére szolgáló cseppek fő alkotórésze a mákonyfestvény - opium tinctura - amelyet cseppenként kellett volna a betegeknek adagolni. Azonban mivel nem bíztak a sötétes színű folyadékban, odaadták egy kiskutyának, várva, milyen hatással lesz rá. Az állat persze felfordult az egy üvegnyi ópiumtól, amiből a nép azt a következtetést vonta le, hogy az orvosok meg akarják őket mérgezni. A bizalmatlanság addig terjedt, hogy az egyébként teljesen ártalmatlan pezsgőporra (eszméletlen beteg számára rendelték) is azt mondták, méreg,,, mert különben nem marná egymást olyan nagyon, még hideg vízben is. ”63 A hatóságok által elrendelt temetkezési rendszabályokat (a virrasztás megszüntetése, az elhunytnak a halottasházba való azonnali beszállítása, a halott mielőbbi eltemetése fakoporsóban, a holttest leöntése mésszel) a falusi lakosság kezdetben egyáltalán nem tartotta be. Sokan fertőződhettek meg a siratás rítusa alatt, amikor a holttestet megérintették, ráborultak vagy megcsókolták. Kátai szerint az 1873-as járvány áldozatainak lA-ed része a kolerás halottak körüli virrasztásból, illetve a kolerában meghaltak hulláinak elszállítása során kapta meg a fertőzést. A kolerában meghaltak hullái körüli virrasztás veszélyességét csak a járvány vége felé sikerült a lakossággal megértetni. Ekkor már a másik végletbe estek: volt, hogy nem akadt ember, vagy csak nagyon nehezen sikerült találni valakit, aki 2 és fél vagy akár 3-4 forintért hajlandó volt koporsóba helyezni az elhunytat.64 65 A hatóságok az orvosok mellett számítottak a betegség elleni küzdelemben azokra is, akik az alsóbb néposztályokkal, a falusi lakossággal közeli érintkezésben álltak. Elsősorban a plébánosok, tanítók és a falusi bírók feladata lett volna egyszerűen és érthetően elmagyarázni a megelőzéshez, illetve a gyógyuláshoz szükséges tennivalókat. Ami az alsópapságot illeti, több forrásból kiolvasható, hogy nemegyszer éppen ez a csoport volt az, amely rövidlátásával és korlátoltságával nehezítette a feladatok végrehajtását, valamint megszegte a szigorú egészségügyi rendszabályokat. Példaként említhető a rákospalotai plébános esete. Pest megye alispánja 1873. szeptember 28-án fordult a belügyminiszterhez és kérte fel intézkedésre. A levélből kiderül, hogy az 1873. június 29-én, Káposztásmegyeren meghalt Kűhr Gyula téglagyári felügyelő hulláját Kramer János rákospalotai lelkész önhatalmúlag és minden hatósági engedély nélkül szeptember 22-én késő este kiásatta és Rákospalota községen keresztül az ottani temetőbe szállíttatta. Ráadásul a hullát szállító kocsi a sötétség miatt felborult és a hulla a koporsóból kiesett.63 62 Kecskemét szabad kir. város törvényhatóságának 1873. szeptember 3-án tartott rendes közgyűléséről. Kecskemét 38. szám. 1873. szeptember21. 63 Kátai, 8. o. 64 Uo. 19.0. 65 MNL-OL K. 150. 1874-IV-l 1-193. 41948/873. 221
