Tanulmányok Pest megye múltjából V. - Pest Megye Múltjából 17. (Budapest, 2014)
Somogyi László: Adatok az 1872–1873. évi kolerajárvány Pest megyei eseményeihez
ADA TOK AZ 1872-1873. ÉVI KOLERA JÁR VÁNY... Kátai is megemlékezik a járvány után írt összegző munkájában az alsópapság vakbuzgóságáról. Megparancsolták a híveknek, tekintet nélkül a betegek állapotának súlyosságára, hogy a legfontosabb a lelki üdvösségről való gondoskodás. „ Tehát első a pap, azután jöhet az orvos ”, írta a miniszteri biztos.66 Kátai erre egy kalocsai jezsuita barát esetét említi. E szerint egy kolerában szenvedő beteg kihányta azt az ostyát, amellyel megáldoztatta. A barát a kihányt ostyát megette és másnap kolerában meghalt.67 68 Természetesen túlzás volna általánosítani az alsópapság részéről mutatkozó negatívumokat. Maga Kátai is megjegyzi munkájában, hogy „ugyanakkor voltak kiváló, emberszeretettel felruházott egyházi személyek, papok is, akik nem egy helyen az orvos utasítása szerint segítettek a betegek gyógyításában. ”6S A falusi lakosság lelki állapotára - teljesen érthető módon - rendkívül rossz hatást gyakorolt a kór megjelenése. Különösen így volt ez azokon a helyeken, ahol tömeges megbetegedésekre és halálozásokra került sor (Kecskemét, Tápiógyörgye, Kalocsa, Kecel, Solt, Túra, Sári). Ezeken a helyeken a lakosság igen kétségbe volt esve. Mivel a halottaknak járó kegyeletet mindenképpen meg akarták adni - főleg a katolikusok lakta településeken - éjjel-nappal harangoztak, ami a lakosság amúgy is nyomott lelkiállapotát tovább fokozta. Józan figyelmeztetés sem használt, végül néhány helyen hatósági rendelettel kellett betiltatni az állandó harangozást, pedig már maga a lakosság is torkig volt azzal.69 Fontos megemlíteni, hogy a gyógyításra kivezényelt koleraorvosok helyzete néha kimondottan veszélyes volt a falusi emberek bizalmatlansága miatt. Előfordult, hogy egyes településeken karhatalommal kellett megvédeni őket a parasztoktól.70 Pest megyében, Ordas községben volt példa komolyabb ellenszegülésre az elrendelt egészségügyi rendszabályok betartásával szemben. Karhatalom igénybevételéről nem szólnak a források, de a miniszteri biztos határozott alispáni fellépést sürgetett.71 Ez azonban nem mondható általánosnak, a legtöbb településre a rémület és a lehangolt- ság volt jellemző. A betegségekhez való viszony esetében a nép körében szinte általánosan tapasztalható jelenség volt, hogy saját testi erejét túlbecsülte. A kolera esetében sem volt ez másként: amíg nem jelentkeztek a kibírhatatlan görcsök, addig a betegek nem feküdtek ágyba. Sokszor orvosi segítséghez is már csak akkor folyamodtak és gyógyszert is csak akkor vettek be, amikor már egyértelműen késő volt.72 Általánosan elmondható, hogy a falusi lakosság mentalitására az volt a jellemző, hogy méltatlan dolognak tartották orvosi segítséghez való folyamodást. 66 Kátai, 9. o. 67 Uo. 19. o. 68 Uo. 9. o. 69 Uo. 7. o. Egyes felekezetek az egyházi pénztárat illető harang jövedelméről nem akartak lemondani. 70 A Nógrád megyei Szőlős község lakosai tiltakoztak a koleraorvosok kiküldése ellen, így amikor kitört a járvány, az orvosokat karhatalmi kísérettel küldték ki a településre gyógyítani a betegeket. A karhatalomnak már a puszta jelenléte megtörte az ellenállást. MNL-OL K. 150. 1874-IV-31493/1873. 207v. 71 MNL-OL K. 150. 1874-1V-11-23811. 72 Kátai, 10. o. 222
