Tanulmányok Pest megye múltjából V. - Pest Megye Múltjából 17. (Budapest, 2014)
Kiss Anita: Tűzvészek és tűzvédelem a 18. században
TŰZVÉSZEKÉS TŰZVÉDELEM korabeli „tűzvédelem” megoldandó problémáit, hozzárendelve a sajnos csak esetlegesen megmaradt, Pest megyére vonatkozó példákat. A tüzek megelőzése (1—25. pont), mint azt már a bevezetőben említettük, nagyban függött magától az építkezés módjától is, így például a zsúfoltság elkerülése érdekében fontos volt, hogy a házakat ne építsék 3 ölnél közelebbi távolságra egymástól (1.). A rendelet javasolja, hogy a tűz terjedésének akadályozására, azon házak vagy tárlók körül, amelyek túl közel vannak egymáshoz, ültessenek magas, lombos fákat - például diót -, de véletlenül se úgy, hogy azok az utat elzárják (4.); sőt megengedi ugyan, hogy a jobbágyok felépíthessék saját házaikat, de kiköti, hogy a komolyabb építkezéseknél csak mesteremberek dolgozhatnak (8.). Minderre a helyi elöljáróságnak kell vigyáznia, akiktől építési engedélyt is kell kérni, amit egyébként ingyen kell megadniuk (9-10.). Komoly előrelépést jelentett volna, amennyiben ez megvalósul a gyakorlatban, összevetve azzal, hogy a megye 1774-es felmérésekor még mindig találtak olyanokat — különösen Szentmártonban -, akik földbe vájt kunyhókban laktak.18 A termények tüzveszélyessége miatt ugyancsak fontosnak tartja, hogy a gabonatárlókat inkább a falun kívül helyezzék el (2.), a len és kender szárítására pedig külön helyiségeket építsenek, ne szárítsák azokat a szobában vagy kémény mellett (3.; 12—13.). Cséplést, tilolást pedig este, gyertyavilágnál ne végezzenek (11.). Egyébként is égő fáklyával, szabadon lévő gyertyával ne járkáljanak, legyen a házakban lámpás bádogból, üvegből vagy legalább vékony szarvból (15-17.; 21.). Evidensnek tűnik, hogy a kemencék ne álljanak közel a fából épült falakhoz (6.), a konyha padlója ne legyen fából, és hogy a konyhakémény kiégetésénél óvatosan járjanak el (19.). Az pedig, hogy a hamut mindig olyan helyre öntsék, ahol nem foghat tüzet (22.), már Nagykőrös 1747-es törvénykönyvében is szerepel.19 Azt azonban valóban különleges egy rendeletben olvasni, hogy a lányokat, asszonyokat meg kell tanítani arra, hogy ha a vaj lángra kap, nehogy vizet öntsenek rá, mert abból még nagyobb baj származik (20.). Pedig 1731-ben a visegrádi bíró háza is azért égett le, mert az oda beszállásolt ezredszakács - egyes szemtanúk állítása szerint ittas állapotban — megfeledkezett erről a szabályról.20 Természetesen a rendelet azt tartja ideálisnak, hogy kémények téglából legyenek, ha pedig égetett téglából nem lehet, égetetlenből vagy betapasztott vesszőből építsék (5.). Minden gazda a kéményét legalább minden nyolcadik nap megsepertesse, a kéményeket télen legalább hat hetente, nyáron minden harmadik hónapban gondosan kitisztíttassák. Az olyan (ti. nem elég nagy) kéményeket, amelyeken nem lehet átcsúszni, maguk a gazdák vagy a cseléd is megseperhetik. Amelyeket lehet, azt igazi kéményseprővel kell tisztíttatni, feltéve, hogy találnak a közelben (23.). A kéményseprést pedig ellenőrizni kell, véletlenszerűen (24.) és rendszeresen is, tudniillik: a helység bírája, uraság tisztje és a község kiválasztottja jelenlétében, ha van a közelben, akkor kéményseprőt is maguk mellé véve telente 18 MNL-PML IV. 1-d. 1776. No. 84. 19 NOVÁK, 341. o. 20 Borosy IV. kötet, 407. regeszta. 12
