Halász Csilla: A nép művelése. Agitáció és propaganda a népművelésben a Rákosi-rendszer idején - Pest Megye Múltjából 16. (Budapest, 2013)
Kultúrotthonok
nekik ajánlották, vagy a jó munkát végző tsz-eknek, gépállomásoknak. A bemutató napján a kultúrotthonokat, és gyakran az állomástól a bemutató színhelyéig vezető utat is feldíszítették. Zászlókkal, üdvözlő feliratokkal várták a megérkező csoportokat, előadókat. A körzeti bemutatókat a versenybizottságok (tagjai: tömegszervezetek kulturális felelőse, művészeti szakemberek, aktív kultúrmunkások, megyei szakreferens) szervezték meg. A versenybizottság segítette a csoportok „eszmei-politikai nevelését”. Mivel a verseny kihirdetésekor hangsúlyozták, hogy nemcsak számszerű növekedésre kell törekedni, hanem fontos a művészi színvonal emelése is, ezért a bizottság tagjainak kötelességük volt a gyengébben működő csoportok segítése is. Emellett folyamatosan tájékoztatták a műsorról a megyei népművelési bizottságot. Ekkor nem hirdettek teljesítményversenyt, de figyelmeztették a csoportokat, hogy a verseny miatt nem lehet elhanyagolni a kultúragitációt és a békegyűlések műsorait sem.1 s All. Országos Kultúrverseny idején az NI útmutatót adott ki a bírálóbizottságoknak, ezzel próbálták biztosítani, hogy az egész országban hasonló szempontok szerint értékeljék a kultúrcsoportokat. A bírálóbizottság tagjai művészeti szakemberek, kiváló dolgozók(l), párt-, állami és tömegkulturális szervezetek kultúrmunkásai voltak. A bírálók - az 1. országos versennyel szemben - nem osztottak ki I., 2. és 3. helyezéseket, hanem „legjobbak”, Jók”, „közepes” és „gyenge” kategóriák szerint értékeltek. Az általános útmutató szerint a bírálat egyik legfontosabb pontja a kiválasztott műsor politikai mondanivalójának értékelése volt, s csak ez után következhetett magának az előadásnak a bírálata, ahol a felkészültséget, az előadásmódot figyelték. A bizottságnak mérlegelnie kellett azt is, hogy a csoport mióta működött, és ehhez képest mennyit fejlődött. Az útmutató ugyanakkor külön művészeti ágak szerint is tanácsot nyújtott a bírálóknak. Az énekkaroknál azok kaptak jó pontot a zsűritől, akik magyar népdalokat, népdalfeldolgozásokat, tömegdalokat énekeltek; a zenekaroknál azok, akik magyar, szovjet vagy más „baráti nép” müveit adták elő. A tánccsoportoknál pedig kifejezetten helytelennek ítélték, ha a műsorban nem szerepelt megfelelő arányban magyar népi tánc. A színjátszó- és bábcsoportoknál a jó előadás legfontosabb kitétele a megfelelő eszmei-politikai tartalmú darab előadása volt. A rigmusbrigádoknak vagy általános, közismert jelenséget, vagy helyi problémát kellett feldolgozniuk és bemutatniuk, mivel a közönség így tudta levonni belőle a tanulságot, azaz így lehetett agi- tációs jellegű a rigmus.357 358 359 A megyei bemutatókat 1953 februárjában rendezték meg, jórészt zsúfolt nézőterek előtt, átlagosan 20-40 müsorszámmal. A megyei rendezvények műsorának lefolyására példaként említhetjük a Pest megyei versenyt. Itt 12 színjátszó csoport, 16 énekkar, 6 rigmusbrigád és 6 zenekar lépett fel; a bábcsoportokon kívül tehát minden 357 MNL-I’ML XXIII. 18. 877-1-334/1952. 358 Művelt Nép. 1953/1. szám, 10. o. MNL l’ML XXIII. 18. 30. doboz. ikt. sz. n./d. n. Fontos problémákat felvető rigmusok: munkafegyelem, felajánlás, bürokrácia, férjhezmenetel. Jelentés a szegedi üzemi bemutatóról. MNL-OL XIX. I-3a. 325-K-1-31/1953. 81
