Tanulmányok Pest megye múltjából IV. - Pest Megye Múltjából 15. (Budapest, 2012)
4. Sebestyén Éva: Szerb egyesületek és nemzetiségi politika Pest megyében a dualizmus időszakában
A korabeli felfogás alapvetése az volt, hogy Magyarországon egyetlen politikai nemzet létezik, a magyar. Emellett azonban számos nemzetiséget is elismertek, de nem politikai, hanem pusztán nyelvi-kulturális közösségként. Az 1868-as nemzetiségi törvény is ennek szellemében rendezte a kérdést, vagyis igen széles körű nyelvi és kulturális autonómiát biztosított, deklarálta azonban, hogy politikai közösségként a nemzetiségek nem jöhetnek számításba. Más kérdés, hogy a dualizmus második felétől egyre türelmetlenebbül és erőszakosabban jelentkező magyarosítási törekvések a nyelvi-kulturális jogok érvényesítését is gátolták.14 Ezzel szemben a nemzetiségek törekvéseinek középpontjában épp a kollektív jogok elismertetése és az önálló politikai intézmények megteremtése állt. Kezdetben ezt Magyarország egyfajta föderális átalakításának keretein belül képzelték el, amiről a korabeli hatalom azonban hallani sem akart. A magyar és a nemzetiségi törekvések között feszülő rendkívül éles ellentéteket a kormányzat nem kompromisszumkereséssel, hanem a „kemény kéz politikájával” és a problémák elfojtásával, vagy ahogy Tisza István jellemezte, a „magyar királyi struccpolitikával” próbálta „megoldani”. Mindez ahhoz vezetett, hogy egyre inkább elmérgesedett a viszony a nemzetiségek és a magyarok között, az egymással folytatott párbeszéd helyét pedig a bizalmatlanság és ellenségeskedés vette át.15 16 Jól jellemzi a légkört - többek között - az a bizalmas körlevél is, melyet a belügyminiszter a vármegyék főispánjaihoz küldött 1911-ben. A fennmaradt irat tanúsága szerint a Magyar Királyi Központi Statisztikai Hivatal olyan térképeket és grafikonokat készített, melyek városonként és községenként ábrázolják az ott jelenlevő nemzetiségek számát. Ennek célja az volt, hogy „a magyar nemzeti érdekek szempontjából szükséges állandó éber figyelem és működés eredményes gyakorolhatása érdekében könnyen áttekinthető segédeszköz álljon rendelkezésre ”.16 A belügyminiszter azonban egyúttal fokozott figyelemre intette a főispánt a térképekkel kapcsolatban: ,, Felkérem Méltóságodat, hogy a térkép-lapokat saját hivatalos helyiségeiben gondosan elzárva, a bizalmas iratok módjára kezelje, nehogy azok adatai nyilvánosságra, s így esetleg a nemzetiségi vezérembereknek is tudomására jussanak, mert ez által az illetők olyan adatokra nézve nyernének szemléltető és könnyen áttekinthető módon tájékozódást, amilyenekhez most egykönnyen nem juthatnak hozzá, mert másrészt a térképek adatainak közrebocsájfásával a nemzetiségeknek a védekezésre magunk adnák kezükbe a fegyvert, és esetleg a részükről indítandó rendszeres akciókhoz a szükséges eszközt. ”i7 A mindenkori magyar kormányzat számára kiváló lehetőséget nyújtott a nemzetiségek elleni fellépéshez az ún. nemzetiség elleni izgatás bűntettének törvénybe iktatása és szankcionálása. Az 1878. évi büntetőtörvénykönyv rendezte a kérdést kimondva, hogy bárki, aki nyilvánosan szóban, írásban vagy képes ábrázolással gyűlöletre uszít valamely osztály, nemzetiség, illetve hitfelekezet ellen, az mint felbujtó büntetendő. A büntetést két _______________________________________________________SEBESTYÉN ÉVA 14 Ács, 271-275.0. 15 Szarka, 2-3. o. 16 PML IV. 401-a. 29/1911.2. f. 17PML IV. 401-a. 29/1911.2. f. 89
