Tanulmányok Pest megye múltjából II. - Pest Megye Múltjából 13. (Budapest, 2007)

3. HÉJJAS PÁL: Megkésett riport nagybaczoni Nagy Vilmos (1884–1976) ny. vezérezredes volt honvédelmi miniszterrel. Piliscsaba-Klotildliget 1974. augusztus 12.

MEGKÉSETTRIPORTNAGYBACZONINAGY VILMOS... Emlékezetes napok voltak ezek az erdélyi magyarság számára, és Nagy Vilmos élete talán legszebb időszakának tekintette azt a pillanatot, amikor szeretett Székelyföldjére a csapatai élén bevonult. 22 év eltelte után jutott vissza erre a vidékre és meglátogathatta szülőhelyét. Csak néhány hónapig élvezhette ezt a helyzetet, mert a következő év elején a vezérkar főnöke, Werth Henrik

20 közölte vele, hogy nyugállományba helyezik. Bántotta a dolog, hogy az 1905-ös ludovikás évfolyam nyugdíjazását vele, mint rangidős tábornokkal kezdték.

21 Ekkor még nem gondolta, hogy katonai pályafutásának legnehezebb szakasza még hátravan. Törvényszerűnek mondható, hogy Magyarország az első világháborút lezáró békék után azt tekintette szövetségesének, akitől segítséget várhatott a katasztrófaként megélt trianoni békediktátum revíziójához. Az antanthatalmak, akik azt ránk erőltették, nyilván nem segítettek volna ebben, még ha néhány politikusuk szimpatizált is a magyar törekvésekkel. A Szovjetunió, bár szintén elutasította a Párizs környéki békerendszert, világnézeti okokból nem jöhetett szóba partnerként. Ezért válhatott az első számú szövetségessé Németország, az a Németország, amely az 1920-as években még magán sem tudott segíteni, de ugyanúgy nem tudta elfogadni az első világháborúban ráerőszakolt feltételeket, mint Magyarország. A németek 30-as évekbeli sikerei, a gazdaságuk talpra állítása, a rohamos fegyverkezésük és a diplomáciai eredményeik egyre több hívet szereztek számukra nálunk is, nemcsak a szélsőjobb oldaláról, hanem a konzervatív középosztályból is. A 30-as évek végén úgy tűnt, német segítséggel megvalósulhatnak legmerészebb álmaink. Sikerült széttörni a trianoni béklyót, és a magyarlakta területek jelentős részének visszacsatolását elszakított honfitársaink milliói élték meg felszabadulásként. Minden hazai politikai erő boldogan fogadta el a felkínált német segítséget, és bízott abban, hogy nem kell ezért nagy árat fizetni. Néhányan, inkább az angolszász orientáció hívei közül, azonban félve tekintettek a jövő elé. Féltek attól, hogy az erőszakos, mindent fegyverrel megoldani szándékozó németek egyszer benyújtják nekünk is a számlát, és akaratunk ellenére belerántanak bennünket egy háborúba, amit pedig minden mértékadó politikusunk el akart kerülni. A magyar politikusokkal ellentétben a katonai vezetőinkkel már más volt a helyzet. Legtöbb tábornokunkra nagy hatással voltak a háború első éveiben a németek valóban elképesztő katonai sikerei. Különösen a franciák elleni gyors és eredményes hadjárat után hitték őket legyőzhetetlennek. Amikor pedig elérkezett a Szovjetunió elleni háború ideje, az volt a legfőbb céljuk, hogy elérjék Magyarország mielőbbi hadba lépését. Főleg az után, hogy a németek kegyeiért hozzánk hasonlóan ugyancsak versengő Románia már meg is indította a csapatait a keleti frontra. Úgy gondolták, hogy ezt az odaadásunkat a győzelem után a németek értékelni fogják. A végső cél a Trianonban elvesztett további területeink visszaszerzése volt." Egyébként semmilyen okunk nem 211 Werth Henrik vezérezredes (1881 1952) a Honvéd Vezérkar főnöke 1938-1941 között. A németekkel való szoros együttműködés híve volt. Erőltette a háborúba lépést a Szovjetunió ellen. Szovjet fogságban halt meg, bár a háború után itthon a népbíróság halálra ítélte. 21 Ehhez az évfolyamhoz tartozott többek között Jány Gusztáv és KeresztesFischer Lajos is. 22 A területi igények németek általi kielégítése a románoknál és a finneknél is ugyanúgy szerepelt a háborúba lépés okaként, mint a magyaroknál. Csak amíg e két országnak a Szovjetunió irányában voltak területi