Tanulmányok Pest megye múltjából II. - Pest Megye Múltjából 13. (Budapest, 2007)

3. HÉJJAS PÁL: Megkésett riport nagybaczoni Nagy Vilmos (1884–1976) ny. vezérezredes volt honvédelmi miniszterrel. Piliscsaba-Klotildliget 1974. augusztus 12.

HEJ J AS PAL nak, aki nem az általuk terjesztett ideológiát képviselte. Ezt követően olyan könyvek születtek a második világháborúról, amelyek ma már csak kortörténeti szempontból érdekesek. Ugyanez vonatkozik a hazai memoárirodalomra is. Közülük ma már kevés használható forrásként, és e kevés közé tartozik nagybaczoni Nagy Vilmos emlékirata, amely közvetlenül a háború után keletkezett.'' Természetesen e könyv használatánál is figyelembe kell venni az újabb kutatások eredményei mellett a memoárok azon sajátosságát, hogy íróik egy adott szemszögből - a sajátjukból - vizsgálják és elemzik az eseményeket. A visszaemlékezéseknél nem árt mérlegelni azt a körülményt sem, hogy egy szerző a szocialista cenzúra felügyelete alatt állt-e, vagy egy demokratikus országban vetette papírra gondolatait. Ilyenkor figyelembe kell venni, hogy a visszaemlékezőtől környezete, kiadója stb. mit várt el, saját és családja sorsának alakulására

7 mennyire kellett figyelnie. Külön érdekessége Nagy Vilmos könyvének, hogy a szerző személyében a vesztesek oldaláról ragadott tollat egy magas rangú tábornok, akkor, amikor politikus, illetve katonatársai többsége még bujkált, menekült, vagy éppen egy börtön cellájában várta, hogy sorsa fölött a győztesek - nemegyszer a törvényesség semmibevételével döntsenek. Két évtizeddel a háború után (1964-ben) átdolgozta a könyvét, de a szocialista kultúrpolitika akkor már nem tartotta jó ötletnek a megjelentetését. Ujabb két évtizednek kellett eltelnie, hogy ki merjék adni a kötetet, ezért jelent meg csak 1986ban a második kiadás. Az igazsághoz tartozik, hogy a sokszoros cenzori szűrőn még így is - inkább a véletlennek, mint tudatos cselekvésnek köszönhetően - átcsúszott néhány ideológiai okokból üldözendönek minősített könyv, nem kis riadalmat keltve kiadóban, szerzőben egyaránt.

8 Ma már mosolyogni való, hogy a szocialista cenzúra mit tartott eltitkolni ' Sajnos a kiadó még ezen a kéziraton is tett bizonyos „átminősítéseket" Nagy Vilmos akarata ellenére. A változtatásokat, kihúzásokat a szerző kénytelen volt elfogadni, különben nem jelenhetett volna meg a könyv. Károlylálvi József: A református tábornok. Kecskemét, 1995. 106. o. A kiadóval (Körmendy) egyéb - anyagi természetű - vitája is támadt Nagynak, ezért a további kiadás és terjesztés jogát még 1947-ben megvonta tőlük. 7 Akit kitelepítenek, lakóházától, nyugdíjától megfosztanak, az ki van szolgáltatva a hatalom birtokosainak. Nagy Vilmossal is megtörtént mindez, de már csak könyve első kiadásának megjelenése után. * Ilyen volt pl. Karsai Elek Somlyai Magda (szerk.): Sorsforduló Iratok Magyarország felszabadulásának történetéhez 1944. szeptember 1945. április I II. kötet. Budapest, 1970. A kötetekben szereplő dokumentumokat a magyarországi levéltárakból a levéltárak munkatársai válogatták össze. Keményen működött a korszak kiadványainál megszokott „szerzői önkontroll", a levéltáros kollégák (véletlenül?) mégis beválogattak néhány olyan dokumentumot, amely nem jó színben tüntette fel az országot megszálló szovjet katonaságot, mert szinte minden település megszenvedte a szovjet bevonulást. Erőszakoskodások, rablások, zabrálások és gyilkosságok naponta történtek, és nem volt hatalom, amely ezekkel szemben megvédte volna a polgári lakosságot. Még örülhetett az az állampolgár, aki megúszta egy davaj. csaszi! (gyeríink, az órát!) felszólítással. A már kinyomtatott köteteket a szovjet követség tiltakozása miatt bevonták, s csak néhány példány élte túl a megsemmisítést. A Pest Megyei Levéltárban meglévő egyetlen példány is csak a rendszerváltozást követően került ki a zárt belső könyvtárból, addig csak a munkatársak juthattak hozzá. Egy másik kiadvány (Miklós Ottó: Kismaros története. Kismaros, 1974.) - egyebek mellett - azért jutott hasonló sorsra, mert a szerző megírta, hogy a málenkij robotra olyanokat is elhurcoltak a községből a Szovjetunióba, akiknek annyi volt a „bűnük", hogy német nevet viseltek. A családnevek alapján 128 embert szedtek össze (közülük 28 nő volt), akik csak évek múlva, és nem teljes létszámban kerültek elő Ukrajnából (55. o.). A szocialista történetírás károsnak ítélte az ilyen információk publikálását. 77