Tanulmányok Pest megye múltjából - Pest Megye Múltjából 11. (Budapest, 2006)
VARGA LÁSZLÓ: A közigazgatás „racionalizálása” Pest megyében /Az 1946. évi B-listázás lefolyása és revíziója/
A KÖZIGAZGATÁS „RACIONALIZÁLÁSA " PEST MEGYÉBEN... A szanálási terv megalkotása végett április 12-én összeült a vármegyei nemzeti bizottság hatos tanácsa. Alaposan átbeszélték a B-lista ügyét, és a vármegye öszszes nemzeti bizottságának körrendeletet adtak ki. Ezen rendelet alapján kellett majd beérkeznie a B-listáknak. A terv szerint, ha ezek beérkeznek, a vármegyei nemzeti bizottság hatos tanácsának egyik külön ülésén mutatják majd be az alispánnak. 26 Az alispán a tervezetek elkészültével jelentést küldött a főispánnak: „Jelentem, hogy fenti tárgyban a 155.463/1946. III. 8. számú belügyminiszteri rendeletben foglalt előmunkálatok hatóságom területén befejeződtek''" - írta. Ebben a szakaszban még csak a vármegye központi közigazgatásában dolgozókat vizsgálták meg: fogalmazókat, segédhivatali, altiszti, tüzrendészeti, számvevőségi és kisegítő alkalmazottakat; valamint a vármegyei illetményszámla, a vármegyei háztartási alap és a belügyi tárca terhére bármilyen címen illetményt kapó, illetve igényelhető alkalmazottakat. Ezen kívül még a járási főjegyzők, és a megyei városok polgármesterei tartoztak a vizsgálandók körébe. Az alkalmazottak összlétszáma 315 főt tett ki. Ebből leépítésre 80 főt javasoltak. (Ez a központi igazgatásban foglalkoztatottak 25,39%-a volt.) 28 Az önkormányzati közalkalmazottak B-lista tervezete Közigazgatási elöljárók tervezete A vármegyei központi alkalmazottak B-lista tervezetének elkészültével a megyében szolgálatot teljesítő többi közalkalmazott vizsgálata is megindult. A BIistára kerülők névsora természetesen itt sem egyetlen javaslat alapján készült el. Az alispán a megyei városok polgármestereit, és a járási főjegyzők útján a községi elöljáróságokat utasította arra, hogy a városi és községi tisztviselőkre vonatkozólag készítsenek egy javaslatot. Ezeket a jelentéseket Házi Árpád nagyon komolyan vette. A dunavecsei járási főjegyző és Nagykörös megyei város polgármestere, akik kérdőíveiket nem terjesztették fel időben, hamar figyelmeztetésben részesültek. „Nevezetteket igazoló jelentéstételre szólítottam fel és vétkes mulasztásuk esetén velük szemben a legszigorúbb megtorlást alkalmazom.'' 1 '' - írta a főispánnak szóló beszámolójában Házi. Pest-Pilis-Solt-Kiskun vármegye alispánjának utasítása valamennyi megyei város polgármesterének, a járások főjegyzőjének és községek vezetőjegyzöjének szólt. Az utasításhoz kérdőíveket is mellékeltek, melyeket valamennyi alkalmazottnak (a napszámos és a szegödményeseken kívül) saját magáról ki kellett töltenie. 2 " PML XXI. 4-a. 103/1946 27 PML XXL 4-a. 103/1946 2X PML XXI. 4-a. 103/1946 w PML XXI. 4-a. 103/1946 228