Fejezetek Pest megye történetéből. Tanulmányok - Pest Megye Múltjából 7. (Budapest, 1990)
Böőr László: A Pest Megyei Levéltár két évszázada
egyfelől, hogy a hivatalfőnök valamennyi iratot személyesen lásson és kiadmányozzon, másfelől elősegítette azok biztonságosabb megőrzését. Az iratokat alapvetően hivatalok szerint — vagyis hivatalvezetők szerint — elkülönítve kezelték. Nemcsak a legfelsőbb igazgatás, hanem a megyei és járási iratkezelés szintjén is kötelezővé tették az iratok tárgyuk szerinti csoportosítását az irattározás során, azaz a sorszámosan iktatott iratokat az irattárban már tárgyi kútfők szerint kezelték. Ez a rendszer ismét merevvé vált azáltal, hogy a kútfőket nem az egyes hivatalok sajátos igényeinek megfelelően, hanem központilag alakították ki. Új vonás volt viszont az alapszámos ügyiratkezelés behozatala, vagyis az iratoknak tárgyi kútfőkbe történő elhelyezésük során nem új irattári számot adtak, hanem az iktatószámok növekvő számsorrendjében, az ügyiratok kialakítását szem előtt tartva helyezték el azokat. 145 Ez azonban nem zárta ki azt, hogy az 1860-as években végrehajtott selejtezések után a megmaradt ügyiratokat újralajstromozták és folyamatos irattári számokkal látták el. Pest-Pilis-Solt vármegye levéltárának fejlődése szempontjából döntő jelentőségű, hogy 1849-ben a bírósági iratokat őrző Pertár (volt Procuratória) önálló kezelőt kapott, 147 és bár szervezetileg 1872-ig nem vált külön, a levéltárnok minden idejét a közigazgatási iratok kezelésére fordíthatta. A régebbi iratok őrzőhelye (az archívum) és a mindennapi ügyintézés során szükséges iratkezelést végző regisztratúra 1850-re szervezetileg végérvényesen külön vált, a vármegyei főlevéltárnok azonban továbbra is mindkét iratkezelő- és őrzőhelynek a felügyelője maradt. 14 * b) A levéltár helyzetének megváltozása Az 1849. május 14-én Kecskeméten tartott közgyűlés Ketse Pétert meghagyta főlevéltárnoknak („Ketse Péter nem hódolván, meghagyatott"), Gerlóczy Imrét allevéltárnoknak említi, de 1849. augusztus 9-én a vármegye királyi biztosa már Gerlóczy Imrét nevezte ki levéltárnoknak. 149 (Gerlóczy Imre azonos a korábbi alle véltárnok Mattekovich Imrével). A szabadságharc leverése után hivatalba lépő, kinevezett — döntő többségben idegen — tisztviselőkből álló hivatalnokok számára nem volt megbecsülendő, jogbiztosító érték a megyei levéltár. Irataira, mint a nemesi birtokjogok dokumentumaira már csak a feudalizmus felszámolásánál volt szükség (pl. úrbéri perek iratai). A levéltáron s a feudalizmus idején kialakított levéltári renden eleinte nem is kívántak változtatni. 150 A levéltár iratai így is gyakran veszélybe kerültek: 1850. június 30-án a Pestbudai katonai kerület parancsnoka utasítást adott a megyei levéltárban őrzött, az 1848-as forradalom és szabadságharccal kapcsolatos iratok felkutatására és megsemmisítésére. Ez az utasítás valamennyi magyar szabadságharc (Bocskay, Bethlen, Thököly, Rákóczi) levéltári irataira vonatkozott. Főlevéltáros Gerlóczy Imre azonban kijelentette, hogy ilyen jellegű iratok Pest-Pilis-Solt vármegye levéltárában nem találhatók. 151 Nem minden alap nélkül feltételezhetjük, hogy Gerlóczy Imre egész egyszerűen „eldugta" ezeket az iratokat. A Századokban 1869-ben rövid ismertetés jelent meg azzal a híradással, hogy „Pest-Pilis-Solt vármegyék nagy terjedelmű és irománycsomagokkal túltömött levéltára" rendezése közben „némely újabb protocollumokkal eltorlaszolva volt rejtett zugban, a vármegye történetére nézve nevezetes XVIII. századi és Rákóczi-kori actákra bukkantak". 69
