Fejezetek Pest megye történetéből. Tanulmányok - Pest Megye Múltjából 7. (Budapest, 1990)
Héjjas Pál: Iparigazgatás és iparszervezés Pest megyében a dualizmus első évtizedeiben
csönös kötelezettségek teljesítésére, a munka- vagy tanviszony megszüntetéséből keletkező kártérítési követelésekre vonatkoztak. Többször szó esett már az iparhatósági biztosról az ipartestületekkel kapcsolatban. A biztost az iparhatóság rendelte ki az ipartestülethez. Feladata volt vigyázni arra, hogy az ipartestületnél az előírásokat betartsák, az alapszabálynak és a törvénynek megfelelően működjenek. Ezért őt a testület elöljáróságának minden ülésére, ezen kívül a közgyűlésre is meg kellett hívni. Ha valamely határozatot, melyet ezeken a fórumokon hoztak, úgy értékelt, hogy az az alapszabályban, illetve a törvényben foglaltakkal ellentétes, végrehajtását felfüggeszthette. Amenynyiben az ipartestület ezután is ragaszkodott a határozatához, az ügyet további eljárás végett az iparhatóság elé kellett terjeszteni. Az iparhatósági biztos őrködött afölött, hogy az ipartestületre ruházott hatósági teendőket a törvény előírásainak megfelelően végezzék. Ügyelt a tanoncok, illetve segédek ügyeire vonatkozó rendelkezések betartására, a tanoncok iskoláztatására. Gondoskodott arról, hogy a békéltető bizottság az előírásoknak megfelelően alakuljon meg, és így is működjön. Szabályellenesség esetén jelentést tett az őt kiküldő iparhatóságnak, amely az iprtörvény 148. §-a értelmében járt el. Eszerint az ipartestület elöljáróságát — ha az a figyelmeztetés ellenére sem folytatta a rá bízott iparhatósági teendők végzését szabályszerűen- az iparhatóság felhívására leváltották, és az ipartestület által újat választottak a helyébe. Ha az új sem látta el megfelelően a hatósági feladatokat, ezek végzése alól a földmívelés-, ipar- és kereskedelemügyi miniszter felmenthette őket, s azok ellátásával az iparhatóságot bízhatta meg. 51 A második ipartörvény által létrehozott ipartestületek mellett fennmaradtak az ipartársulatok. Ezekbe a segédeket és a gyári munkásokat is fel lehetett venni, és a kereskedők is hozhattak létre ilyen társulásokat. Az ipartársulatok továbbra is a szabad társulás elvén alapultak, nem úgy mint az ipartestületek, melyeknél a kényszertársulás elve érvényesült. A hatóságok előnyösnek tartották az ipartársulatok ipartestületté alakítását, ezt több módon szorgalmazták, de nem tették kötelezővé. A fentieken kívül más lényeges különbség is volt az ipartestületek és az ipartársulatok között. Az ipartestületbe például be kellett lépnie minden képesített iparosnak, de csak azoknak. Az ipartársulatnál ilyen kikötés nem volt, önkéntes volt a belépés, és — mint már arról szó volt — kereskedők, segédek, gyári munkások is tagok lehettek. A legfontosabb különbség mégis az volt, hogy az ipartestületek bizonyos hatósági jogokkal lettek felruházva, míg az ipartársulatok ezzel egyáltalán nem rendelkeztek, hatalmuk is csak annyi volt, amennyit tagjaik biztosítottak számukra. A két szervezetben működő békéltető bizottságok is nagyban különböztek. Az ipartestületben kötelező ítéletet hozhattak, melyet csak rendes bíróság bírálhatott felül. Ezzel szemben az ipartársulatnál működő csak akkor bíráskodott, ha a peres felek önként, előre alávetették magukat az ítéletének. Azt is mondhatjuk, hogy az ipartársulat békéltető bizottsága magánjellegű volt, míg az ipartestületnél működő közhatósági jelleggel bírt. Az ipartestületek azonban a kedvezőbb lehetőségeik ellenére sem alakultak meg olyan számban és olyan gyorsan, mint azt a hatóságok kívánták. 52 Megalakításuk nehézkesen ment, sok formasághoz volt kötve. Hiányzott egy országos irányító testület is, mely munkájukat összefogta volna. Mégis elmondható, hogy az 414
