Fejezetek Pest megye történetéből. Tanulmányok - Pest Megye Múltjából 7. (Budapest, 1990)

Héjjas Pál: Iparigazgatás és iparszervezés Pest megyében a dualizmus első évtizedeiben

Ezeket a szabályrendeleteket a törvény kihirdetése után hat hónap alatt el kellett készíteni minden törvényhatóságnak és rendezett tanácsú városnak, mégpedig az alábbi engedély alá eső iparokról: a, fogadó, vendéglő, kocsma, sörház, pálinkamérés, kávéház és kávémérés tartása; b, zsibáruskodás; c, a foglalkozást közvetítő és cselédszerző üzletek; d, a kéményseprés; e, a rendes járati időhöz kötött személyszállítás; f, a közhelyeken a közönség számára személyszállító eszközöket készen tartók, vagy szolgálataikat ajánlók ipara. A szabályrendeletet a törvény 12—21. §-ai figyelembevételével kellett elkészíteni, melyet azután a földmívelés-, ipar- és kereskedelemügyi miniszter a belügyminiszterrel egyetértőleg hagyott jóvá. A szabályrendelet az egyes községek különböző viszonyait is figyelembe vehette. Hogy egységes gyakorlat alakuljon ki az elkészítésük és alkalmazásuk terén, a földmívelés-, ipar- és kereskedelemügyi miniszter a 39270/1884. számú rendeletében, továbbá ennek mellékleteként kiadott minta szabályrendeletekben pontosan előírta, hogy mit kell tartalmazniuk. Pest megyében a szabályrendeletek aránylag elég gyorsan elkészültek. A megyei közgyűlés a fogadó, vendéglő, kocsma, sörház, pálinkamérés, kávéház, kávémérés, zsibáruskodás és kéményseprés iparokról szóló szabályrendeleteket 1885. január 15-én fogadta el, és jóváhagyási záradékkal való ellátás végett a földmívelés-, ipar- és kereskedelemügyi miniszterhez felterjesztette.

48 Valószínűleg az is közrejátszott a gyors elkészítésben, hogy a fenti rendelet szerint az új ipartörvény életbe lépte (1884. okt. 1.) után mindaddig nem lehetett iparengedélyt kiadni az érintett iparokra, amíg a törvényhatóságok által elkészített szabályrendeletek miniszteri jóváhagyása meg nem történt. A szabályrendeletek határozatai azokra is érvényesek voltak, akik az engedélyhez kötött iparágak valamelyikét már a törvény hatálybalépte előtt űzték, így iparuk gyakorlását külön engedély nélkül folytathatták. Végül foglalkozni kell az új ipartörvény által életrehívott ipartestületekkel, melyek több mint hat évtizeden keresztül képviselték a kisiparosok érdekeit. Az ipartestületek létrehozását az tette szükségessé, hogy a céhek helyébe lépő ipartársulatokról néhány év alatt kiderült, nem képesek az iparosok érdekeit képviselni. Ezt látva az új ipartörvény számos olyan hatáskörrel ruházta fel az ipartestületeket, melyekkel korábban csak a céhek rendelkeztek. Szó sem volt természetesen a régi céhviszonyok újjáélesztéséről, de mégis több lehetőséget kaptak az ipartestületek a hathatósabb munkához, mint amennyivel az ipartársulatok rendelkeztek. Ezzel sikerült életképesebb szervezeteket létrehozni, bár néhol kezdetben ezeket is bizalmatlanul fogadták. Ipartestületet a törvényhatósági joggal felruházott, és a rendezett tanáccsal bíró városokban, továbbá azokban a községekben lehetett létrehozni, amelyekben a képesítéshez kötött mesterséggel foglalkozó iparosok száma elérte a százat. A létrehozáshoz szükség volt az iparosok kétharmadának támogatására, az illetékes kereskedelmi és iparkamara meghallgatására és a törvényhatóság hozzájárulására. Az illetékes miniszter ezen felül engedélyezhette azoknak a községekben is 410